Ami engem illet, nem vagyok különösebben híve a kommentezésnek. Azért nem, mert hamis nevek mögé bújó „sportemberek” nem ritkán csak azért irkálnak, hogy szakmailag és hangvételében egyaránt kifogásolható módokon megnyilvánuljanak. Ha éppen nem hangoskodnak valahol, valamilyen sporteseményen…
Arra azért jók ezek a fórumok, hogy valamiféle statisztika kialakulhasson. Például arról, miként vélekedik a nagyérdemű a mostanában immár hosszú hetek óta témát jelentő visszatérésről. Mármint Nagy László Veszprémbe igazolásáról, illetve esetleges válogatottbeli fellépéséről.
A téma melegen tartásáról természetesen a médiák ugyancsak gondoskodnak. Meg el is gondolkodtatnak az olvasható vagy éppen hallható információkról. Például arról is, miért jelenik meg féloldalnyi dolgozat, amelyben érdemi mondandó jószerivel egyáltalán nincsen. Olyan például, amilyen a legutóbbi, a kézilabda szövetség elnökével, Vetési Ivánnal pénteken volt olvasható a sportnapilapban.
http://jochapress.blog.hu/2012/06/02/nagy_laszlo_soha_nem_akart_spanyol_valogatott_lenni




