Az ír válogatott elemzéséhez óriási segítséget nyújtott a tegnapi Puskás-stadionbeli barátságos mérkőzés: a látogatók nem hazudtolták meg a róluk már jóval ezelőtt kialakított képet.
Az ír futballt sosem a kreativitással és a látványos támadásokkal azonosítottuk, és ezt az égszakadással kísért mérkőzésen sem cáfolták meg a vizitálók. A legérdekesebb a vendégek részéről valójában az olasz Giovanni Trapattoni mester volt, aki noha doayeni címet is kaphatna rutinjából és eredményeiből fakadóan (klubedzőként 22 trófeát szerzett korábban), mégis, frissen, fitten, izgágán mozgott együttesének kispadja körül.
No, nem minthogyha a pályán lévők ne lettek volna fürgék: ott volt a Szpartak Moszkva alkalmazásában álló, villámgyors és technikás McGeady, párja a jobb oldalon Damien Duff, aki manapság már „csupán” a Fulhamben villog, de az Abramovics-éra első igazolásai között a Chelsea egyik legdrágább vétele volt még néhány éve; aztán elöl a Keane, Doyle kettős neve sem cseng rosszul. Hogy a budapesti találkozón ebből szándékosan (erő-takarékosságból), avagy azért mutattak vajmi keveset, mert Dzsudzsákék fölülmúlták őket technikailag, abban nem lehetünk biztosak. A pozíciós futballt játszó írek kétségkívül nagy erőssége a védekezés, hátul bivalyerős embereket vonultatnak föl (O’Shea, St. Ledger, Dunne, Ward). Keith Andrews és Glenn Whelan nem vállalnak rizikót a pálya közepén, és jobbára a fellépő belső védőket játsszák meg (amennyiben nem szabadon kapják a labdát), akik az elmozgó támadókat indítják. Valljuk be, sablonos labdarúgás ez, mégis, stabil; az embernek az, az érzése, hogy az íreket nem lehet majd kitömni az Eb-n sem (még talán a spanyoloknak sem sikerül).
Hogy milyen jelentős játékosok alkotják a csapatot, arról csak annyit, hogy két csúcstartó szerepel benne: Shay Given a válogatottbeli szereplések (121 mérkőzés), Robbie Keane pedig a gólok tekintetében rekorder (53). Ők tehát legendák, legalább akkorák, mint egykoron Mick McCarthy, vagy később Steve Staunton. Az olasz Trapattoni válogatottjában 20 angliai légiós játszik, de a fennmaradó három labdarúgó sem hazájában keresi kenyerét. Ez nem meglepő, hiszen akikben pislákol valami, azokat elviszik angol alacsonyabb osztályokba, ahonnan azután lehetőségük nyílik feljebb lépni, de az is jellemző, hogy Angliában született srácok felmenőik révén Írországtól kapnak meghívót.
Az ír keret:
Kapusok: Shay Given (Aston Villa), Keiren Westwood (Sunderland), David Forde (Milwall). Védők: Sean St. Ledger (Leicester), John O’Shea (Sunderland), Richard Dunne (Aston Villa), Stephen Kelly (Fulham), Paul McShane (Hull City), Darren O’Dea (Leeds). Középpályások: Stephen Ward (Wolverhampton), Glenn Whelan (Stoke), Aiden McGeady (Szpartak Moszkva), Keith Andrews (West Bromwich), Damien Duff (Fulham), Darron Gibson (Everton), Stephen Hunt (Wolverhampton), Paul Green (csapat nélkül), James McClean (Sunderland). Csatárok: Kevin Doyle (Wolverhampton), Robbie Keane (Los Angeles Galaxy), Jon Walters (Stoke), Shane Long, Simon Cox (mindketten West Bromwich).
C csoport: Horvátország, Írország, Olaszország, Spanyolország
Program:
Június 10. Írország-Horvátország, Poznan
Június 14. Írország-Spanyolország, Gdansk
Június 18. Írország-Olaszország, Poznan
