Olasz sajtóinformációk szerint Szoboszlai Dominik megszerzése a továbbiakban már nem szerepel napirenden a Milannál, miután eldőlt, hogy Ralf Rangnick nem veszi át a csapat irányítását és sportigazgatóként sem vállal munkát a vezetőségben.
A hét elején a Sassuolo elleni győzelem után vált hivatalossá, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben Rangnick nem csatlakozik a piros-feketékhez. Ezzel egyidőben a Milan bejelentette, hogy további két évvel meghosszabbította Stefano Pioli szerződését, aki marad a csapat élén a soron következő szezonban.
A SportMediaset és a Calciomercato jelentése szerint Szoboszlai szerződtetése már nem élvez prioritást a közelgő átigazolási időszakban, így minden jel arra utal, hogy a Milan vezetősége letett a magyar válogatott középpályás megszerzéséről és más játékosok kerültek előtérbe. Szoboszlai érkezése Rangnick kifejezett kérése lett volna.
A sajtó az utóbbi hetekben szinte tényként közölte, hogy Szoboszlai a következő idényben a Milan játékosa lesz, ám a Rangnick-vonal meghiúsulása következtében a dolgok nagy fordulatot vettek.
A 19 éves magyar középpályás ebben a szezonban 40 tétmeccsen 12 gólt és 18 gólpasszt jegyzett a Salzburg színeiben és jelenleg ő a legértékesebb magyar futballista mintegy 25 millió eurós piaci értékkel.