Eb 2012: Andrij régi fényében tündökölt

image

Bár nem szükségszerűen a két öregedő világsztár párviadalaként vártuk a ma esti mérkőzést, végül mégis az lett belőle. Sevcsenko volt a koncentráltabb, Ibra pedig a könnyelműbb – nagyjából ennyin múlt az egész.

Nincs nagy válogatott torna masszív, racionális futballt játszó második kategóriás csapatok nélkül. Sokak számára ők a szükséges rosszat jelentik egy ilyen eseményen, hiszen nem könnyű a lengyel, görög, dán, ír csapat játékában gyönyörködni. Itt vannak viszont (a horvátok, oroszok mellett) a svédek és az ukránok, akik a fenti színvonalat képesek eladható, nézőbarát játékstílussal és körítéssel tálalni. Emiatt pedig muszáj tisztelni őket, és ha olyan hangulatban vagyunk, még szeretni is.

Nem tisztem védeni a ma esti két csapatot, de a meccs szünetében egy sor olyan megállapítás hangzott el az M1 szakértőitől, amelyektől nem győztem a homlokomat ráncolni. Biztosan nem ugyanazt a meccset néztük, én ugyanis nagyon tisztességesen, jó iramban és hozzáállásban futballozó csapatokat láttam. Láttam továbbá gólhelyzeteket, szép megoldásokat, valamint egy fölénybe kerülő Ukrajnát, amely talán megérdemelte volna, hogy már a szünetre is egygólos előnnyel menjen.

A második félidőt hasonló odaadással kezdték a csapatok, a két nagyágyú gyors gólpárbaja után pedig már érezni lehetett, 2:1-ről nagyon nehéz lesz a svédeknek újítani. Ennek ellenére Ibra a hajrában beérhette volna a kétgólos Sevcsenkót, de hibázott, akárcsak Mellberg, ezzel pedig nemcsak a mai meccs, hanem félő, a továbbjutás is elúszott Svédország számára.  

Igaza lehet Smulovics kollégának, amikor pár órával ezelőtt azt írta, az angolok nehezen fognak továbbjutni ebből a négyesből. Két igazi csapat vár rájuk a folytatásban. Lehet, hogy nem világverő együttesek, de tizenegy, a pályára felpakolt, vaskos hadrendbe rendezett futballistánál azért némileg többek. S ennélfogva Anglia ellen is jó eséllyel szállnak harcba.

Ukrajna – Svédország 2:1
Kijev, Olimpiai Stadion, Vezeti: Cüneyt Cakir (török)
Ukrajna: Pjatov – Huszev, Hacseridi, Mihalik, Szelin – Timoscsuk – Konopljanka (Devics), Nazarenko, Jarmolenko – Voronyin (Rotan), Sevcsenko (Milevszki). Szövetségi kapitány: Oleg Blohin
Svédország: Isaksson – Lustig, Mellberg, Granqvist, M. Olsson – R. Elm, Källström – S. Larsson (Wilhelmsson), Ibrahimovic, Toivonen (A. Svensson) – Rosenberg (Elmander). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
G: Sevcsenko (55., 61.) ill. Ibrahimovic (52.)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.