Andrea Conti térdét megoperálták

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Andrea Conti pénteken térdműtéten esett át.

Az olasz jobbhátvéd múlt héten a Sassuolo elleni mérkőzésen sérült meg és fájdalmat érzett a térdében, így nem tudta folytatni a játékot. Az első jelentések alapján nem tűnt nagyon komolynak a baj, azonban meg kellett műteni. Conti kihagyta a csapat előző két meccsét az Atalanta és a Sampdoria ellen és ezennel vége a szezonjának.

A klub tájékoztatása szerint Conti bal térdét sikeresen megoperálták az úgynevezett “kulcslyuk” sebészeti eljárással. A 26 éves játékosnak tartós térdfájdalma volt és a mediális meniszkuszával van probléma, ezért volt szükség beavatkozásra.

A műtétet Pier Paolo Mariani professzor végezte el a klub csapatorvosának, Mario Brozzinak a jelenlétében. A Milan nem adott tájékoztatást arról, hogy Continak mennyit kell kihagynia, ezáltal nem ismert a felépülésének és a visszatérésének becsült időpontja.

Conti sérülése miatt elképzelhető, hogy a Milan mégsem válik meg a nyáron Davide Calabriától, akinek egyre inkább növekszik az esélye a maradásra.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS