A Buffalo Bills defensive endje, Shawne Merriman saját bevallása szerint már teljesen felépült váll és Achilles-ín sérüléséből. Visszatérésével reméli, hogy a Bills védelmi sokat fog javulni. „100%-os vagyok. Jelenleg nagyon jól érzem magam.” – nyilatkozta Merriman a buffalonews.com-nak.
Rá is fér egy kis szerencse hiszen az utolsó három éve igen balszerencsésen sikerült. Három év alatt mindössze nyolc mérkőzésen szerepelt és a 2010-es szezont teljes egészében kihagyta. Pont ekkor érkezett Buffaloba a San Diego Chargers csapatától és új csapatában még nem bizonyított. A csapat bízik benne hiszen a tavalyi szezon kezdete előtt kétéves, 10.5 millió dolláros szerződést kapott amiből 5 millió a garantált összeg.