Forma-1 Európa Nagydíj: Rajtsorrend

image Sebastian Vettel Lewis Hamiltont és Pastor Maldonadót megelőzve pole pozíciót szerzett a valenciai Európa Nagydíjra.

Úgy tűnt, a Williams pilótája, Maldonado az idei évben másodszor indulhat a rajtkockából – Barcelonában az első helyet Hamilton büntetése után örökölte meg -, mivel az időmérő edzés utolsó pillanataiban 1:38.475-ös idővel az élre állt. Ám Vettel egy látványos körrel az első helyre került, négy tizedmásodperccel előzte meg Maldonadót. Néhány másodperccel később a venezuelai pilóta még egy hellyel hátrébb szorult, amikor Hamilton 0.065 másodperccel megelőzte őt.

A Lotus a várakozásokkal ellentétben nem tudott beleszólni a pole pozícióért folytatott harcba, de jobban teljesítettek, mint a korábbi edzéseken, Romain Grosjean és Kimi Räikkönen a negyedik és ötödik helyen végzett.

A hihetetlenül szoros időmérő edzés számos áldozatot kívánt – a két Ferrari, Michael Schumacher és Mark Webber sem jutott be az első tíz közé, míg a Force Indiák és a sauberes Kamui Kobayashi az edzés harmadik etapjában is körözhetett.

A Force India a harmadik etapban az első négyben volt, ám visszacsúsztak a nyolcadik és tizedik helyre, közrefogva Jenson Button McLarenjét. Kobayashi a hetedik lett, Nico Rosberg Mercedese mögött.

A második etapban kevesebb, mint három tizedmásodperc választotta el egymástól az első 13 autót és számos élcsapatnak a maximumot kellett kihozni autójából.

A spanyol rajongók számára csalódást jelenthet, hogy Alonso 0.004 másodperccel csúszott le a harmadik etapról, 0.218 másodperccel futott lassabb időt, mint a második etapot megnyerő Grosjean és a 11. helyen végzett. Schumacher a két Ferrari közé került a 12. helyen, mindhárman kevesebb, mint 0.08 másodperccel maradtak el a harmadik etapba jutást jelentő időtől.

Korábban már a rajongókat sokkolta, hogy Webber csak a 19. helyen végzett, hidraulikus problémák és a DRS problémája hátráltatta munkáját.

Az edzésen ismét csillogott Heikki Kovalainen és a Caterham, a finn pilóta mindkét Toro Rossót megelőzve a 16. rajtpozíciót foglalhatja el, Bruno Senna és Sergio Perez mögött.

A Marussia ismét nehéz edzést teljesített. Míg betegség miatt kihagyta az időmérő edzést, csapattársa, Charles Pic nem tudta megelőzni egyik HRT-t sem.

Az Európa Nagydíj helyi idő szerint vasárnap, 14 órakor veszi kezdetét Valenciában.

Az 1. szabadedzés beszámolója…

A 2. szabadedzés beszámolója…

A 3. szabadedzés beszámolója…

Európa Nagydíj – Idmőré végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő Kör
Q3
1 Sebastian Vettel Red Bull 1:38.086 15
2 Lewis Hamilton McLaren 1:38.410 17
3 Pastor Maldonado Williams 1:38.475 21
4 Romain Grosjean Lotus 1:38.505 16
5 Kimi Räikkönen Lotus 1:38.513 16
6 Nico Rosberg Mercedes 1:38.623 17
7 Kamui Kobayashi Sauber 1:38.741 12
8 Nico Hülkenberg Force India 1:38.752 19
9 Jenson Button McLaren 1:38.801 16
10 Paul di Resta Force India 1:38.992 18
Q2
11 Fernando Alonso Ferrari 1:38.707 14
12 Michael Schumacher Mercedes 1:38.770 12
13 Felipe Massa Ferrari 1:38.780 14
14 Bruno Senna Williams 1:39.207 15
15 Sergio Perez Sauber 1:39.358 14
16 Heikki Kovalainen Caterham 1:40.295 11
17 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1:40.358 12
Q1
18 Jean-eric Vergne Toro Rosso 1:40.203 9
19 Mark Webber Red Bull 1:40.395 7
20 Vitaly Petrov Caterham 1:40.457 8
21 Pedro de la Rosa HRT 1:42.171 7
22 Narain Karthikeyan HRT 1:42.527 8
23 Charles Pic Marussia 1:42.675 10
24 Timo Glock Marussia ———– 0

Az Európa Nagydíj rajtrácsa: