24 évvel ezelőtt hunyt el Kesjár Csaba

24 évvel ezelőtt hunyt el Kesjár Csaba

24 évvel ezelőtt történt a tragikus baleset, amiben hazánk első, Forma1-es szereplésre is esélyes autóversenyzője elhunyt. Kesjár Csabára emlékezünk.

Kesjár Csaba 1962-ben született, Budapesten, egy technikai sportos családban. edesapja, Kesjár János motor- és motorcsónak versenyző volt, az ő példája mutatott irányt fiának a versenyzéshez. 1977-ben kezdett el gokartozni, s 4 év alatt kétszer is magyar bajnoki címet szerzett. 1982-ben szerzett autóversenyzői igazolványt, s rá 3 évre már abszolút magyar bajnokként ünnepelték őt szurkolói. Szintről szintre lépdelt előre: bajnok lett a Formula Easter és a Formula Ford kategóriában a magyar- illetve az osztrák bajnokságban. 1987-ben már az NSZK Forma-3-as bajnokságában versenyzett.

Sokan a mai napig úgy tartják, ő lehetett volna Magyarország első Forma1-es pilótája. 1987-ben a Magyar Nagydíj alkalmával a Zakspeed csapat autóját tesztelhette, így ő volt az első magyar, aki F1-es autót vezethetett.

A sikeres karrier azonban 1988-ban hirtelen félbeszakadt. Kesjár Csaba Nürnbergben, a Norisringen halálos balesetet szenvedett – mindössze 26 éves volt. Több feltételezés is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a tragédiát. A legvalószínűbb az, hogy kifogyott az autóból a fékfolyadék, és ezért nem tudta megállítani a 200 km/h-val száguldó kocsiját.

Emlékét a mai napig őrzik az autósport szerelmesei. Barátai filmet állítottak össze, Delhusa Gjon pedig Gyertyák a síron címmel dalt is írt emlékére. Egy amatőr atléta, Földi Csaba február 9-ére emlékfutást rendezett a ,,Legenda” tiszteletére. A rendezvénynek a Margitsziget adott helyet, s több sportkedvelő is részt vett rajta. Ők ezzel szerettek volna hozzájárulni ahhoz, hogy Kesjár Csaba neve sose merüljön feledésbe.

 

Nyugodj békében, Csaba!

Horváth Judit

A cikk folytatódik..! kattintson ide!