Baja Carpathia: Horváth Lajos ,,Laller" verseny előzetese

Baja Carpathia: Horváth Lajos ,,Laller

Június utolsó hétvégéjén Lengyelországba látogat a Tereprally mezőnye. A Baja Carpatia nem csak a magyar bajnokság harmadik fordulója lesz. Az UEM, FIA, CEZ Európa bajnoki sorozat részeként a lengyel, a szlovák és a cseh nemzeti versenynaptárjában is szerepel, mint bajnoki futam.

Az XLavina -Pap Motorsport színeit Horváth Lajos ,,Laller” képviseli  a rangos eseményen.

,,Nagyon várom már, hogy újra Lengyelországban versenyezhessek – kezdte Laller a verseny előzetesét – tavaly fantasztikus hangulattal és egy igen magas színvonalú rendezvénnyel vártak minket a lengyel szervezők. Csak úgy, mint tavaly, a versenynek idén is StalowaWola városa ad otthont. Tavaly a verseny központja, egy múzeum előtti részen volt kijelölve, ahonnan a – mai napig használatos – katonai lőtérre vezetet utunk. Itt a sivatagi körülményeket megidéző terep várt minket, ahol komoly dűnék és mély homok keveréke változott. A pálya másik része, viszont egy nagyon tempós erdei szakasz volt. Ahol ugyan széles, de technikás erdei ösvényeken keresztül vezetett az út, valamint a fák gyökerei is nehezítették a dolgunkat.

Várhatóan az időjárás idén túlságosan is a kegyeibe fogad minket, hiszen nagy melegre kell készülnünk. Tavaly viszont hatalmas felhőszakadás és jégeső kíséretében kezdődött a verseny. Vasárnapra viszont már ismét a szebbik arcát mutatta az idő és szenzációs, fogós talajon tudtunk versenyezni.

Idén is nagy harcnak nézünk elébe, hiszen amellett, hogy a verseny az Európa bajnoki sorozat része, az előrejelzések alapján már több igen komoly szintet képviselő versenyző is leadta a nevezését. Többek közt képviselik magukat olasz, portugál, lengyel, szlovák, cseh és természetesen magyar egységek is. Nálunk az Eb pontvadászat mellett, van egy kis házi verseny is. Hiszen a Hodula Ricsivel való hatalmas küzdelmünk következő fejezetére, várhatóan Lengyelországban fog sor kerülni.

Mostanában a motoros edzéseimet is a lengyel körülményekhez igazítom, hiszen tudatosan mély, homokos területeket keresek, hogy az Eb futamon a legtöbbet tudjam kihozni magamból és a motoromból. Várhatóan a nehéz talaj mellett, az időjárás is komoly próbatétel elé fog állítani, hiszen extrém melegre kell készülnünk a hétvégére. De mindent összevetve remélem, hogy sikerül ismét felnőnöm a StalowaWola környéki terep adta kihívásokhoz és jó eredménnyel hazatérnem a jövőhétvégén.” zárta bevezetőjét a hétvége kapcsán Horváth Lajos ,,Laller”.

Készítette,

Laller csapat

A cikk folytatódik..! kattintson ide!