Új köntösben

Új köntösben

10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. – Szlovénia, Maribor


Szlovéniában folytatódik Szilágyi Jani és Csányi Botond számára az évad, a helyszín pedig nem más, mint a híres Maribor Rally. Az autó új köntöst kapott, hiszen ezen a versenyen az irodai berendezések és a dokumentum archiválás területén világhírű és elismert Fellowes cég színeit viseli majd.

 

A másfél napba zsúfolt viadalon 3 különböző gyorsasági szakasz vár a versenyzőkre, a 222 km össztávból 89 km-t kell majd versenykörülmények között teljesíteni. Szombaton reggel kilenc órakor veszi kezdetét a futam, és este hatkor már pezsgőzhet az elsőként célba érő páros. Janiék számára a cél természetesen a győzelem megszerzése, amire van esélyük, hiszen korábban már jól szerepeltek az itteni viadalon.

 

Szilágyi Jani: Úgy döntöttünk, hogy a legutóbbi, Novi Vinodolskiban megrendezett horvát bajnoki futam után szerencsét próbálunk egy-két szlovén versenyen is. Azért választottuk a Maribor Rally-t, mert a pályák részben ismerősek, a korábbi évekből. Új a támogatónk, ezért teljesen más arculattal fogunk megjelenni, ami valószínűleg sok meleg percet okoz majd számunkra, a hétvégére ígért kánikulában. Elég szűk a határidő, hiszen az autót még jelen pillanatban is készítik a futamra. Az új motor mellé kap egy új kuplungszettet, valamint a lengéscsillapítókat is revízióra küldtük. Nem szeretnénk a véletlenre bízni a dolgokat, így a felújítás mellett döntöttünk. A verseny előtt tartunk egy tesztet, ahol megpróbáljuk finomítani a beállításokat, de Szlovéniában is szeretnénk még menni az autóval, hogy véglegesíteni tudjuk a futóművet. Sajnos itt most Shakedown-ra nem lesz lehetőségünk. Novi Vinodolskiban sokat foglalkoztunk az útfekvéssel, aminek úgy gondolom, hogy sok hasznát vettük, hiszen tökéletesen fordult az autó.

 

Csányi Botond: Ismét egy új helyszín, sosem indultam még Szlovéniában, így biztosan nagy élmény lesz számomra. A pályák ismeretlenek, egy két videófelvételből próbálok virtuálisan felkészülni, hogy ne érjen nagy meglepetés. Kicsit problémás, hogy csak szlovén nyelven van a versenykiírás, minden apró dolgot fordítgatni kell, ez nem kis fejtörést okoz így a verseny előtt. Előnyünkre válhat, hogy múlt héten, még versenykörülmények között mehettünk az autóval. Jani már indult ezen a versenyen, így biztosan segíteni fogja a munkámat, bár úgy gondolom, hogy az első futam óta nagyon jó összhang alakult ki közöttünk, és nem lesz problémánk a pályák feldolgozásában. Mindig letisztult, gyors itinert írunk, amiből úgy gondolom, hogy 100%-on tudunk autózni.

 

Köszönet támogatónknak: Fellows, a világ legkitartóbb iratmegsemmisítői

 

AK Delta Sport

A cikk folytatódik..! kattintson ide!