A spanyolországi Ebro folyón már 71 kilós harcsát is fogott Madár. Egy norvégiai vagy egy maldív-szigeteki horgászatra nem mondana nemet, de ha csak teheti, inkább a hazai vizeken, például a Balatonon pecázik az egykori bokszvilágbajnok.
Erdei Zsolt (fotó: MTI, Koszticsák Szilárd)
Erőnlét és technika, állóképesség és ütőerő, az amatőröknél háromszor három percig, a profiknál pedig akár tizenkét meneten át tartó küzdelem. Ez az ökölvívás. Vízpart, csend és nyugalom, minden apró rezdülésre figyelve az ember eggyé válik a természettel, s közben szerencsés esetben még néhány halat is kifog. Ez pedig a horgászat. Látszólag két külön világ, tűz és víz, Erdei Zsolt szerint azonban bőven vannak közös vonások.
– Azért az is jókora adrenalin-löketet ad, amikor horogra akad egy hal, nem csak az, amikor a ringben beviszed az ütést, és felülkerekedsz – állapítja meg a Manager magazin újságírójának a Madár becenévre hallgató korábbi bokszoló, aki vb- és Eb-győztes, olimpiai bronzérmes, profiként pedig félnehéz- és cirkálósúlyban is világbajnok volt. Mint mondja, talán éppen amiatt, mert Ikrek a csillagjegye, ugyanúgy él benne a szorítóban vadállattá váló, extrovertált személyiség, mint a tóparton pecabottal a kezében ülő, háttérbe húzódó ember több jellemvonása.
– Stratégia kell mind a kettőhöz, ha csak odaállsz, és ész nélkül hadonászol, abból nem lesz semmi – teszi hozzá.
Késői kezdés
Vannak emlékképei arról a ma már a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szakmai társelnöki pozícióját betöltő sportembernek, hogy öt-hat évesen selymes durbincsot fog a nagybátyjával a Dunán, de a horgászat jóval később ejtette csak rabul. Már 19 éves volt, amikor megismerkedett egy lánnyal, akinek a sógora nagy pecás volt. A régi, klasszikus Škoda mikrobusszal gyakran jártak ki a Szentendrei-szigetre, és bizony bőven tartogattak sikerélményt a Silstar-botok, nemritkán jókora márnákat emeltek ki a folyóból. Onnantól kezdve minden egyes karácsonyra, születés- és névnapra valamilyen horgászattal kapcsolatos eszközt kapott, legyen az bot, orsó vagy horog.
– Egy Shimano orsóval könnyen le lehetett venni a lábamról akkoriban – mosolyog Erdei Zsolt. Persze nem a méret a lényeg, de a legnagyobb fogása egy 71 kilogrammos harcsa volt, amit Spanyolországban, az Ebro folyón gyűrt le, de a hazai vizeken is többször lett 15-20 kilós ponty a zsákmánya.
Az esetek 99 százalékában visszadobja a halat, hiszen mindig is a sportrésze érdekelte a horgászatnak, nem pedig az, hogy fejbe vágja és megpucolja a fogást. – Néha persze előfordult, hogy a Balatonnál a szákban maradt hat-nyolc dévérkeszeg, ezeket paprikás lisztben megsütöttem a barátoknak, de ez tényleg százból csak egy eset – vall színt az egykori bokszbajnok. Mint mondja, nem veti meg azokat, akiknek a bogrács és a sör a horgászat állandó kelléke, de neki ez egy szertartás, így egészen másról szól.
– Túl kell járnod a halak eszén, nem mindegy, hogy milyen csalit választasz, nyomon kell követned a meder változásait, az iszap vastagságát is – ad egy kis betekintést Madár, a magyar horgászat nagykövete.
A titulus kapcsán azért sietve megjegyzi, hogy bár bolondul a vízpartokért, saját magát nem bennfentesnek, hanem csak lelkes kívülállónak tartja, igaz, igyekszik a legjobbaktól tanulni, mint például a horgászvilágbajnok Nagy Attilától. Tőle lesett el számos praktikát, nagyban neki köszönheti, hogy ritkán marad el a sikerélmény, miután beetet. Számtalan közös horgászemlék köti Nagy Attilához, meghatározó élmény például az is, amikor Adonynál csónakból, cserkelő pergetéssel emelték ki sorban a szebbnél szebb kősüllőket a horgásztóból.
A nádas bája
A 2000-es sydney-i olimpia után Madár kiköltözött Hamburgba, hogy az Universum Box Promotion kötelékében építse fel a profikarrierjét, ekkortájt egyre ritkábban volt alkalma pecabotot ragadni.
– Amatőrként a heti tíz edzéssel időm nem volt, kint Németországban pedig a lehetőségnek voltam híján, hirtelen csak egy berlini pisztrángos tó kifosztása jut az eszembe – eleveníti fel. De rögtön hozzáteszi, hogy évente nyolc-tíz alkalommal azért ebben az időszakban is teremtett magának alkalmat a horgászatra, amikor hazajött egy-egy profi mérkőzés után, vagy pár napos kimenőt kapott két edzőtábor között.
– Odavagyok a zegzugos kis pocsolyákért, csatornákért, de a Balatonnál egy csónakban is szívesen üldögélek akár órákig a nádasban – számol be lelkesen Erdei Zsolt. Arra a felvetésünkre pedig, hogy hol váltana be egy a világ minden tájára érvényes horgászati vouchert, Norvégiát, illetve a Maldív szigeteket jelöli meg. – Mesebeli pecázás lenne mind a kettő, fent északon elég csak egy képregénybe illő fjordra és a tőkehalhorgászatra gondolni, de az Indiai-óceánban sem lehet rossz megakasztani egy barrakudát vagy egy cápát – ad rögtönzött ízelítőt a hamar el is képzelt felfedezőútból.
Visszatérő helyszín Madár életében a Maconkai-víztározó és tórendszere, és amilyen lelkesedéssel mesél a Mátra lábánál megbújó horgászparadicsomról, el is hisszük neki, hogy a már több mint 15 éves múltra tekintő Média Horgászkupát még a Maldív-szigetek kedvéért sem hagyná ki.
– Jó a társaság, örömmel ragadok botot évről évre, aki itt rajthoz áll, az olyan tisztelettel és szeretettel viszonyul a halakhoz és az egész élővilághoz, ami példaértékű – jelenti ki. És ha már a média, többször előfordult, hogy éppen akkor lett kapása, amikor horgászat közben adott interjút. Így történt néhány éve Isaszegen és Zamárdiban is, végül egy háromkilós amur, illetve egy nyolc kilogramm feletti ponty lett Madár jutalma, amiért a kamerának hátat fordítva a hirtelen eltűnő úszó nyomába eredt.
Maconka örök
Tavasszal épp a már említett Maconkán kezdte meg a 13 éves nagyfiával, Viktorral a horgászszezont. Nagy büszkeséggel töltötte el, hogy a gyermek nagy küzdelemben elbánt egy ötkilós csukával. De Zsolt szerint, ahogy az ökölvívást, úgy a horgászatot sem kell és nem is lehet erőltetni.
Ha belegondolunk, kamaszkorban természetes dolog, hogy ráun az ifjú horgász, ha épp fél-háromnegyed órán keresztül nincs kapás. Mindenesetre a sportember úgy látja, ezt is meg kell tapasztalni, hiszen a természetközeli emlékek az igazán maradandók, és ezek az élmények formálják leginkább a jellemet. Mivel a kisebb csemeték, Gréti és Vilmos még csak hat-, illetve háromévesek, ők egyelőre legfeljebb külső szemlélői a vízparti kalandoknak.
Madár egyébként előremutatónak tartja azt is, hogy a papíralapú igazolványt kiváltva horgászkártyát vezettek be, mert úgy gondolja, a magyar horgászat reneszánszához arra is szükség van, hogy a digitális korban ez a nagy hagyományú sport és szabadidős tevékenység is szintet lépjen. Ráadásul az első ilyen plasztikot épp a korábbi bokszvilágbajnok vehette át, igaz, az eredeti változat a zsebében aligha férne el, hiszen jelképesen egy hatalmas táblára nyomtatták ki.
Erdei Zsolt szerint biztató, hogy több százezren horgásznak itthon, és meggyőződése, hogy az első fogás után hazatérve már a PlayStation sem olyan izgalmas a gyerekeknek, mint mielőtt az apjukkal hajnalban kiültek volna a stégre.
(Manager Magazin)
