Erről kell szólnia

Erről kell szólnia

Elérkezett a Rali -Túra Bajnokság következő futama. A hétvégére gőzerővel készülnek a Garmin Racing Team versenyzői. Domonkos László- Horváth István, Gyarmati Ariel- Bibliák István már az új pályák bűvkörében készül a megmérettetésre.

 

 

Domonkos László: – Az autó a szokásos revízión esett át, illetve sikerült a múltkori kölcsön fékek helyett egy másikat Angliából beszerezni. Vettünk gumikat is a megszokott márkából, mert amit Ózdon kipróbáltunk az nem az én stílusomnak kedvezett. Engem zavar, ha százhetvennel úszkál a kocsi hátulja. Ahogy az előző verseny előtt, most is pénteken fogunk egy tesztet lebonyolítani. A múltkori beállítások mégsem bizonyultak annyira jónak, reméljük most ténylegesen a legideálisabbat sikerül eltalálnunk. Túl rövid egy RTE verseny, hogy menet közben kísérletezzünk. Sok más különleges dolgot nem tervezünk egyelőre. Az előző versenyhez képest talán annyi, hogy kipihentebbek leszünk, remélhetőleg  a fogam sem fog fájni, és nem kell három cataflan-nal versenyeznem.

– Régen Pilis Rallye-n a máriahalmi pályán versenyeztünk, akkor ennél rövidebb verzióban, így most teljesen új lesz nekünk ez a gyorsasági. A másik szakasznak csak az eleje új, de legalább olyan gyors, mint a csibegyári rész. Örülök, hogy vannak újítások. A rallye-nak erről kellene szólnia.

– Ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, akkor beférhetünk megint az abszolút első ötbe. Kategória győzelemért pedig kemény csatára számítok Ifj. Kiss Lacival és Pusztítóval. Szeretnék gyorsan kezdeni és nem rohanni az eredmény után egész nap. Fontos lesz a tökéletes itiner és hibátlan navigátori teljesítmény, mert rendkívül tempós mind a két szakasz. Egy ,,kis kihagyás” és már meg is van a baj.

 

Gyarmati Ariel: – Konkrét fejlesztést nem hajtottunk végre az autón, viszont sok mindent kicseréltünk rajta. Az utóbbi versenyen történt fék problémát is megszüntettük, az egész fékrendszert kicseréltük. Valamint egy banális problémára is fény derült, ami miatt melegedett az olaj és a motor, ezzel valószínű még egy pár lóerő is érkezik, hisz nem ,,vészprogramon” fog dolgozni. Remélem több gyerekbetegség nem jön elő rajta.

– A hátsókerék meghajtás megszokásához még így is kell néhány verseny, de azt gondolom, hogy jó úton
járunk. Idő kell, hogy ,,tegező” viszonyba kerüljünk.

– Megpróbálunk felkészülni a várható nagy melegre is, gyűjtjük a hűtőtáskákat. Többször versenyeztem már kánikulai hőségben, ami most is várható. Oda kell figyelni a folyadék bevitelre, sok múlik ezen, és a versenyzők fittségén is.

– Az ,,új” pályáknak nagyon örülünk, bár még csak egyszer mentem itt, akkor a bajóti elágtól, tehát nem sok tapasztalatom van ezen a gyorsaságin.

– Mindemellett szeretnénk ismét szép eredményt elérni, a dobogóra felállni. es készülünk a hétvégére sok pálinkával az új szponzorunk, a palinkaabc.hu jóvoltából!

Köszönjük partnereinknek!
Garmin, RM-CAR, Récsei Busz Kft., Aquaprofit, Makita, IBG, Autósport
Formula, Print-Shop, Rally Cafe, SDC, K-Twins Kft., www.palinkaabc.hu

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: