A WBO/WBA/IBF nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoka, Vlagyimir Klicsko 2008-ban a 11. menetben T.K.O.-val nyerni tudott a most 40 esztendős Tony Thompson ellen. Az amerikai bokszoló július 7-én a svájci Bernben mutathatja meg, hogy mennyit tanult a négy évvel ezelőtti vereségéből.
Klicsko menedzserét igen sok szakértő kritizálta azért, amiért az ukrán ökölvívó rendre nála fizikálisan gyengébb bokszolókkal mérkőzik meg. Tavaly decemberben például a francia Jean-Marc Mormeck volt az ellenfél, aki 16 cm-el alacsonyabb és 13 kilogrammal könnyebb Klicskónál, és ez meg is látszott, hiszen a találkozó már a negyedik menetben KO-val ért véget.
A menedzsment valószínűleg megelégelte a kritikus megnyilvánulásokat, és a 198 cm-es, 110 kilogrammos ukrán óriás négy év után ismét a „Tigrisként” becézett amerikai ökölvívó ellen lép majd szorítóba, aki a maga 196 cm-ével szemmagasságból küzdhet majd Klicsko ellen.
A „Tigris” elárulta, hogy előző mérkőzésükön térdproblémákkal küzdött, ami meggátolta őt a megfelelő alátámasztásban, így ütéseikor nem tudott akkora erőt kifejteni, amekkorát szeretett volna.
„Ha ez alkalommal rendben lesz a térdem, egészen más eredmény születhet, de arra is oda kell figyelnem, hogy megállítsam Klicsko balegyenes-balegyenes-fogás taktikáját. Kiütöm Klicskót, és elviszem a címeket az Államokba” – mondta az azóta öt mérkőzésen veretlen, igen magabiztossá vált amerikai.
Thompson nyolcéves veretlenségi sorozatát szakította meg 2008-ban az ukrán ökölvívó, így az most szeretné ugyanezt tenni az „Acélkalapács” hasonlóan hosszú veretlenségi sorozatával.
„Thompson egy igen kemény ellenfél, balkezes ütéseivel nehéz pillanatokat okozhat nekem, de alig várom a találkozót, hogy a svájci közönség előtt védhessem meg címemet” – mondta a világbajnok bunyós.
2009-ben Bernben egyébként Vlagyimir bátyja, Vitalij egy remek mérkőzésen, egyhangú pontozással győzte le az amerikai Kevin Johnsont, így a fiatalabbik ukrán bízhat a svájci közönség támogatásában.
„Az összes visszavágón jobb voltam, mint az odavágón, de most még jobban oda kell majd figyelnem, hiszen Thompson a 11 menet alatt sok tapasztalatot gyűjthetett ellenem” – nyilatkozta Klicsko.
A bet365 online fogadás piacain fellelhető szorzók alapján a 36 éves Klicskos az esélyes, de az ökölvívás olykor nagyon kiszámíthatatlan tud lenni, Thompson könnyen meglepheti ellenfelét.






