
DYNAMIC RALLY TEAM – XII. Garmin Rally, Esztergom
Lángi Attila – Toma József, BMW E36
Az idei évben állt össze a Dynamic Rally Team színeiben a Lángi Attila-Toma József páros. A navigátor eddig a Rali Túra Bajnokságot vezető Velenczei Ádámnak segédkezett, míg a pilóta közel 20 év után ült vissza újra a versenyautó volánja mögé. A fiúk már próbára tették az SRT bajnokságban a BMW E36-t – ahol jelen pillanatban vezetik is a BMW Kupát -, de most egy szinttel feljebb, az RTE mezőnyében csillogtatnák meg tehetségüket. Céljuk csak egy: jól szórakozni és sikeresen célba érkezni.
Lángi Attila: Ahogy a 2012-es szezonunk elkezdődött, úgy folytatódik Esztergomban is: játszani megyünk! Az időeredményeinket nem szoktuk figyelni egy-egy gyorsasági végén, csakis a futam leintésekor. Ha már magunkhoz képest jól tudunk menni, az hatalmas örömet szerez számunkra. A navigátorom nagyon ügyes és tapasztalat, lassan teljesen egy hullámhosszra kerülünk, így biztos vagyok benne, hogy sikeresen fogjuk teljesíteni a hat gyorsasági szakaszt. Egyetlen célunk van, még pedig az, hogy jól érezzük magukat, szórakozzunk verseny közben.
Toma József: A főszervizesünk, Bedő Ákos unszolására döntöttük úgy, hogy az Esztergom Rallyn az RTE mezőnyével is megpróbáljuk felvenni a versenyt. Velenczei Ádámmal már mentem ebben a bajnokságban, de Attilának még ismeretlen, így egy új kihívás előtt állunk. Tanulószándékkal, a kilométergyűjtés céljával vágunk neki a hétvégének, hiszen egyelőre azt kell elérnünk, hogy hibátlanul összecsiszolódjunk. Attila higgyen nekem, én pedig bízzak benne teljes mértékig. Az autó folyamatosan fejlesztgettük, egyre szebben muzsikál, ezért bízom benne, hogy jó kis csatákat tudunk majd vívni az ellenfeleinkkel, a H3 kategóriában.
Partnereinknek köszönjük a támogatást: Blue16 az autóriasztó, Kspeed, MCG Europe, Pro Complex Security, Janodob Kft., M Power Kft.
Web: www.csericage.hu
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.judit@rallycafe.hu
A cikk folytatódik..! kattintson ide!





