Az ólomsúlyú Nagy Pétert Sydneyben elvarázsolták

Nagy Péter_blog.jpg

Szegeden a kézilabdázók és a vízilabdázók törzsszurkolója

A 2000-ben volt, Sydneyben megrendezett olimpia súlyemelő versenyei teljesen elvarázsolták Nagy Pétert, a magyar súlyemelést Londonban egyetlenként képviselő, akkor tizennégy esztendős fiatalembert. Az ólomsúlyú iráni Rezazadeh, a német Weiler és az orosz Csemerkin hatalmas csatája megadta az alaphangot a kezdéshez, ami rövidesen be is következett az akkor még Győrben élt Péter számára.

Nagy Péter_blog.jpg ,,A bátyám emelgetett, őt kísértem el egészen pontosan 2000. szeptember 1-én az első edzésemre” – emlékezettNagy Péter_blog.jpg a kezdetre az akkor már 183 centiméter magas és 82 kilós Péter. – ,,Pirk János edzőhöz kerültem, aki egészen a Pálfy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskolában tett érettségimig irányított. Nagy része van abban, hogy végleg megmaradtam az emelés mellett annak ellenére is, hogy azokban az években még rendszeresen jártam labdarúgó edzésekre és meccseken is pályára léptem. A gyakorlásokon kialakított, családias hangulat megtette a magáét, s végül a súlyemelés mellett döntöttem.”

 – Ehhez az elhatározáshoz feltehetően az első idők sikerei is kellettek?

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: