Ritmikus gimnasztikában nem lesz magyar szereplő a nyári olimpián, mivel az erre leginkább esélyes Vass Dórának az idei, londoni tesztversenyen nem sikerült kivívnia az indulási jogot.
A sportág 1984-ben debütált a nyári játékok programjában, de Los Angelesben, majd Szöulban és Barcelonában még csak egyéni összetett versenyt rendeztek. A csapatok először az 1996-os atlantai olimpián mutathatták be produkcióikat.
Az eddigi legjobb magyar eredmény az 1988-as szöuli eseményen született, akkor Sinkó Andrea hatodikként zárt. 1992-ben, Barcelonában Fráter Viktória 24., Szalay Andrea 28. volt, Atlantában előbbi a 23., utóbbi a 36. helyen zárt, majd a 2000-es sydneyi olimpián Fráter 20. lett.
A 2004-es athéni és a 2008-as pekingi játékokon nem volt magyar egyéni induló, a csapatok versenyére pedig 1996 óta egyszer sem sikerült kvótát szereznie a magyar együttesnek.
ISMERTETŐ:
———-
Összlétszám: 96 fő, 12 csapat (csapatonként 6 fő) és 24 egyéni versenyző
Versenyszámok: együttes kéziszercsapat és egyéni összetett verseny
Lebonyolítási rend: az egyéni selejtezőből tízen, a csapatok közül pedig nyolcan jutnak a fináléba
Helyszín: Wembley Arena
Időpont:
augusztus 9. és 10.: egyéni összetett és csapat selejtező
augusztus 11.: egyéni összetett döntő
augusztus 12.: csapat döntő
Címvédők és a legutóbbi világbajnokok:
együttes kéziszercsapat:
olimpiai bajnok: Oroszország
2011-es világbajnok (Montpellier): Olaszország
egyéni összetett:
olimpiai bajnok: Jevgenyija Kanajeva (Oroszország)
2011-es világbajnok (Montpellier): Jevgenyija Kanajeva




