Kemény küzdelmek a Mega-tech Kupán

Kemény küzdelmek voltak a szorítóban, a   Mega-tech Kupán, amelyet a hétvégén Tatabányán, a Földi Imre Városi Sportcsarnokban rendeztek. A versenyt a város önkormányzata is támogatta, így a nézőtéren ott volt Bereznai Csaba alpolgármester és Ablonczy Dánielné, képviselőasszony is.

cikk1

Az ázsiai eredetű thai-box  képviselői a   Mega-tech  Thai-Box  Egyesület  által kiírt kupákért harcoltak.  A kupa Fenyves Istvánnak állított emléket, aki a Mega-Tech Egyesület tragikusan elhunyt sportolója volt. Bereznai Csaba alpolgármester  köszöntő szavaiban többek között elmondta: ez a kupa jó alkalom arra, hogy a fiatalok megismerjék, megszeressék  ezt a kemény sportágat, majd hozzátette: a tatabányai gyerekek, ha ezt a sportágat választják,  szervezett keretek között egyesületben  űzhetik a thai-box-ot. A sportolók bevonulását követően aztán megkezdődtek a küzdelmek a kötelek között. Illyés Roland, a Forrás Rádió munkatársa konferálta fel a tizenhét pár versenyzőt, a szünetben pedig a Csiszár Anita vezette zumba csoport szórakoztatta a közönséget. A ringbe a hazai Mega-Tech SE versenyzőin kívül győri, pápai, komáromi, oroszlányi sőt, egy romániai sportoló lépett. A Mega-Tech thai-box-osai szépen gyűjtögették a győzelmeiket, Tizenegy év után ismét a ringbe szállt Bányász Adrián, a Mega-Tech  SE vezetőedzője is, akit hatalmas buzdítással ösztönzött a közönség. Adrián nem sok kétséget hagyott győzelme felöl, KO-val már az első menetben nyert. A hazaiak másik kedvence, Busai Gergely mérkőzése nagy harcot hozott, romániai ellenfelét, Mariusz Murcianu-t  csupán a negyedeik menetben tudta legyőzni – igaz, akkor már egyhangú pontozással. A  kupákat a verseny szponzorai és Bereznai Csaba alpolgármester, valamint Ablonczy Dánielné képviselőasszony, az oktatási és kulturális bizottság elnöke adták át a győzteseknek.

cikk2

A díjazottak:
Mészáros Dominic, Herceg Alex Valentin, Schmuck Roland, Tóth Sándor, Ágresz Gergő, Kascsák Szabolcs, Balássy  Bálint, Üllei Kovács Szaolcs, Bányász Adrián, Staub Zsolt, András Péter és Busai Gergely (Mega-Tech Thai Boksz SE)
Fekete Mátyás (erd),
Lehota Krisztián (Budapest),
Kerecsényi Gergő (Pápa),
Gonda Zsolt(Győr).

Forrás: www.tatabanya.hu

Share: