Pioli: “Ez a győzelem a csapaté és a szurkolóké”

A Milan hosszabb idő után újra győzni tudott a milánói derbin és több mint négy év telt el a legutóbbi siker óta. Stefano Pioli boldogan nyilatkozott a mérkőzést követően.

“Van egy mondás a futballban, amit nagyon kedvelek – ‘A győztes ünnepel, a vesztes magyarázkodik.’ Azt mondhatom, hogy a játékosaink megérdemlik az elismerést, amiért egy ilyen kemény mérkőzést nyertek meg egy ilyen nehéz ellenféllel szemben. Ez a mérkőzés nagyon fontos volt mindenki számára a klubnál, a munkánk szempontjából és a szurkolóknak is, akik fantasztikusak voltak. Nem vagyok egy érzelmes ember, de nagyon megható volt és nem csak számomra, de a játékosoknak is. Láthattuk a szurkolók lelkesedését és szenvedélyét, amellyel a stadion felé vezető úton kísértek minket. Láthattuk a vágyat, hogy mennyire szeretnének újra velünk lenni, de sajnos a stadionban nem lehettek ott. Szeretném ezt a győzelmet a játékosaimnak, de legfőképpen a szurkolóinknak ajánlani, mert megérdemlik.” – mondta Pioli.

A MECCSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSRŐL
“A csapat szilárd és a játékosok összetartanak. Jól végezzük a munkánkat Milanellóban, a tulajdonosok és a vezetőség is mindent megtesz annak érdekében, hogy jól tudjunk dolgozni. Ez egy szimbolikus ölelés volt az összes szurkolónak, akik kijöttek, de nem lehettek bent és nem ünnepelhettek velünk. A játékosok jól szerepeltek, pedig közösen csak egyetlen egy edzésünk volt a mérkőzés előtt és egy kis tanulmányozás. Sikerült egy olyan struktúrát kialakítanunk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy keveset kelljen kockáztatnunk és képesek vagyunk agresszívan és magas presszinggel játszani olyan erős ellenfelek ellen, mint az Inter. Volt néhány kalkulált kockázatvállalás, de mindig veszélyesek voltunk elől. Ez egy keményen kivívott győzelem, amire nagyon vágytunk. Ez a siker kiemeli, hogy a csapat fejlődését, különösen a mentalitást tekintve.”

RAFAEL LEAÓRÓL
“Leao fejlődik és jól teljesít. Úgy vélem, hogy többet vár el magától, hiszen megvan benne a kvalitás és az adottság ahhoz, hogy meghatározó játékos legyen. Mindemellett a csapatmunkáját sem szabad figyelmen kívül hagyni, ami elismerő és tiszteletre méltó. Meg kell tanulnia, hogyan legyen következetesebb a mérkőzésen. Ő egy minőségi játékos és ezt meg kell mutatnia a pályán is. Meg kell tanulnia azt is, hogy hogyan élvezze jobban a játékot és teljes mértékben hozzájáruljon a csapathoz. Meglepődtem azon, hogy nem számítottak Leao játékára. Rebic hiányában Leaóra esett a választás, aki az előző meccsen duplázott és illeszkedett a játékstílusunkhoz. Bíztam benne, ahogy az előző meccsen is.”

IBRAHIMOVICRÓL
“Nagyon fáradt volt és kérte a cseréjét, de ezúttal nem hallgattam rá. Ibra minden szempontból egy igazi bajnok, a csapat sikeréhez való hozzájárulása döntő fontosságú. Egy erős csapatot vertünk meg. Maradtunk az utunkon és megmutattuk, hogy megtanultuk a leckét. Tovább fejlődünk. Ibra egy példaértékű profi. Az első napon odajött hozzám és azt mondta: én vagyok az edző és ő a játékos, így minden döntésemet tiszteletben fogja tartani.

A VÉDELEMRŐL
“Szeretném kiemelni a belsővédőink teljesítményét. Gyakran kerültünk kettő a kettő elleni szituációkba és Kjaer képes volt kezelni a helyzetet annak ellenére, hogy a 21. percben sárga lapot kapott. Romagnolinak is kiváló meccse volt a visszatérés alkalmával.”

A SCUDETTÓRÓL
“Szeretek pozitívan gondolkozni és optimistának is tartom magam, de el kell ismerni, hogy van 3-4 olyan klub is, akik többet invesztáltak a csapatba és előrébb járnak nálunk. A bajnokság nagyon nehéz lesz, hét top csapat van és a legvégén csak négy lesz boldog. Reméljük, hogy mi közöttük leszünk. Ha be akarsz szállni a Scudettóért folyó harcba, akkor emelni kell a csapat minőségi szintjén, de még ezután is rengeteg időbe telhet. Vannak olyan csapatok, akik sokkal többet költöttek nálunk és mégsem értek el semmit. Rajta vagyunk az ügyön, de egyetlen egy év kevés lesz hozzá. A klub bölcs volt azáltal, hogy megteremtette az alapot és tovább építi néhány potenciális játékossal.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS