London 2012 – Túlvannak a hazai felkészülésen a női vízilabdázók

image Megtartotta utolsó itthoni edzését a pénteken kezdődő londoni olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott.

    A Magyar Vízilabda Szövetség szerdai beszámolója alapján Merész András együttese a délelőtti tréningen a Budapesten edzőtáborozó és az ötkarikás játékokra házigazdaként készülő brit csapat ellen gyakorolt először emberelőnyös, majd emberhátrányos szituációkat. A programot támadásvezetés, majd kapura lövések zárták.
    Az edzést megtekintette az Olimpiai Bajnokok Klubjának képviseletében Nébald György és Fábián László, előbbi – Szöul aranyérmes kardvívója – sok sikert kívánt, majd elmondta, reményei szerint ennek a tehetséges és sokra hivatott társaságnak a tagjai is gyarapítják majd a klub létszámát.
    A csapatkapitány Drávucz Rita a látogatás emlékére a csapattagok által dedikált labdával kedveskedett az Olimpiai Bajnokok Klubjának.
    A magyar válogatott pénteken utazik Londonba, s a torna csoportkörében a spanyolokkal, a kínaiakkal és az amerikaiakkal találkozik majd.

Megosztás:
Share: