Baccának számos kérője volt, de a Milant választotta

Carlos Bacca, a Milan nyári igazolása elmondta, több ajánlatot is kapott Nmetországból, Angliából vagy éppen Spanyolországból, de ő a Milant választotta.

Mint ismert, a piros-feketék 30 millió euróért szerződtették Carlos Baccát a Sevillától. A kolumbiai támadó 5 évre szóló szerződést írt alá és július 20-án fog csatlakozni a csapattársaihoz Milanellóban.

“Nem csak a Milan érdeklődött felőlem, voltak ajánlataim Kínából, Németországból, Angliából, Spanyolországból, és más olasz kluboktól is. De szeretem a kihívásokat, és az egyik legnagyobb a Milannal a Bajnokok Ligájában szerepelni, akik a Real Madrid után a legtöbbször nyerték meg ezt a sorozatot”.

“Hozzá szeretnék járulni a Milan alvó szépségének visszaállításához. Rövid időn belül vissza akarunk térni a BL-be, és megakarunk küzdeni a bajnoki címért a Juventussal, a Romával, az Interrel és a Lazióval. Nehéz lesz, de ez a célom a Milannal. Ha a pénzt néztem volna, Kínába vagy az Arab Emírségekbe igazolok, de a pénz nem minden. Olyan csapathoz akartam menni amelyiknek egyértelmű céljai vannak, és a Milan tervei pont olyan nagyok, mint a klub” – fejezte be.

Köszönet Kiss Zoltánnak a remek fordításért.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS