Kisházi Beatrix három Európa bajnoki címet és két világbajnoki bronzérmet szerzett. Versenyzői pályafutását állhatatos edzői munkával koronázta meg. A bajnoknő világ-és Európa bajnoki érmek birtokában, és több, mit negyed századnyi edzősködés után is megőrizte szerénységét.
Kisházi Beatrix (fotó: jochapress)
– Bár csak ne lenne koronavírus, mert akkor minden reggel úsznék egy kicsit! – meséli az asztalitenisz Európa bajnoknő nyugdíjas napjairól. – Az edzőséget teljesen abbahagytam. Amikor 2011-ben két unokám is született, nem győztem hova rohangálni. A Statisztika Sportegyesületben csökkenteni akartam az edzőséget, kevesebb napot vállaltam volna be, amikor Szabó Gabriella belépett a klubhoz és átvette a munkámat.
– A rotterdami, duisburgi és budapesti három Európa-bajnoki aranyérme közül melyik a legkedvesebb Ön számára?
– Mindig a legelső aranyérem a legkedvesebb. Rotterdamban az 1972-es kontinensviadalon Nyugat-Németország ellen játszottuk a döntőt. Azt mondtuk, hogyha az NSZK ellen megnyerjük a finálét, akkor örömünkben fejen is állunk. Sikerült, be is hajtották rajtunk.
– Köztudott, Ön kétszeres világbajnoki bronzérmes is. Az első vb-bronz, vagy az első Európa-bajnoki arany kedvesebb Önnek?
– A stockholmi világbajnoki harmadik helyezett válogatottban Jurik Erzsébet, Kóczián Éva és Lukácsné-Máthé Sára szerepelt. Jómagam csak egy kis csapattag voltam közöttük. Viszont a rotterdami Eb.-t igazában hárman nyertük meg, Magos Judit, Lotaller Henriette, és én. Jómagam védekező játékos voltam, ezért egyesben játszottam. Henni és Jutka mindketten támadók voltak, így jobban megértették egymást a párosban. A csapat negyedik tagja Szendi Katalin volt, de ő csak egyszer játszott, akkor is párosban. Kati nem volt annyira stabil része a csapatnak, mint mi hárman.
– Lotaller Henriette sérülés miatt korán kivált a nagy hármasból. Henni visszavonulásával mekkora űrt hagyott maga után?
– Valóban maradt űr utána, de egyfajta sérv miatt az orvosok azt tanácsolták, hogy hagyja abba, ha nem akar komolyabb bajokat. Sokáig hiányoltuk, ám Szabó Gabriella és Oláh Zsuzsa személyében jöttek a fiatalok. Henni helyett Szabó Gabriella lett Magos Judit párja, és ők is jól játszották a párost.
– Önt Kisházi Beatrixként ismerte meg a világ, viszont az igazolványaiban egészen a házasságkötéséig Kriegs-Au név szerepelt. Miért változtatott nevet?
– Abban az időben majdnem mindenkinek a nevét magyarosították. A sport világában a Kriegs-Au Bea név szinte kimondhatatlan volt. Én igazán nem is magyarosítottam, csak sportolói nevet vettem fel. Ez úgy zajlott le, hogy egy gyerekekkel foglalkozó edzővel, aki a Statisztikai Hivatalban dolgozott elmentünk a székházba, és elkezdtük lapozgatni az ott dolgozók névsorát. Két szempont alapján keresgéltünk, egyrészt K-betűs néven gondolkoztunk a hasonlóság miatt, másrészt arra figyeltünk, hogy a sportolói nevem ne egyezzen meg senkiével a Statisztikai hivatalban. Arról már fogalmam sincs, hogyan kötöttünk ki a Kisházinál. Még most, sok évtized múltán is úgy érzem, hogy ez nem rossz név, könnyen kiejthető.
– Külföldi utazások, versenyzői igazolások során nem adódott probléma sportolói neve használata miatt?
– Bizony előfordult. A klub, vagy a válogatott vezetőségének nem egyszer problémát okozott, hogy minden hivatalos okmányom a rendes nevemre szólt. A vízumokat mindig azon kellett kiváltani. Egyszer véletlenül eltévesztették. Az egyik Nyugat-európai országba utaztunk és Kisházi névre váltották ki a vízumomat. A határnál derült ki az adminisztrációs hiba, de szerencsére átengedtek.
– Visszavonulása után évtizedeken keresztül edzőként tevékenykedett. Két évvel ezelőtt Edzői Életmű Díjat kapott. Kik voltak a legismertebb versenyzők, akik kikerültek a keze alól?
– Sok más pingpongozó mellett Fazekas Máriának, Póta Georginának és az ifjúsági Európa-bajnokságot nyert Harsányi Katalinnak a teljes pingpong alapot én adtam meg. A Statisztikában ugyanis úgy működött az utánpótlás nevelése, hogy mindenki egy-egy korosztállyal foglalkozott és ezeket a csoportokat mi, edzők a klubon belül továbbadtuk, mígnem a végén a válogatott keretbe kerültek. A kezdéstől tizenkét éves korukig én neveltem a lányokat. Öt-nyolc évesen kezdtek el pingpongozni, attól függően, hogy ki milyen magas, vagy érett volt. Azért, hogy én voltam az az egyén, aki megkapta az Edzői Életmű Díjat nagy hálával tartozom, de igazán a stábnak köszönhető az eredmény.
(Kassai János)
