K-1 World Max – Andy Souwer idén triplázni akar!

image

December 15.-én Athénban rendezik a K-1 World Max nyolcas döntőjét. A mezőny tagja a korábbi kétszeres bajnok, Andy Souwer is. A holland versenyző nem titkolja, hogy célja, hogy elsőként háromszoros bajnok legyen.

Andy Souwer a sportág egyik legsikeresebb versenyzője. 2005-ben és 2007-ben is sikerült megnyernie a K-1 Max bajnokságot, de emellett négyszeres Shootboxing bajnok, sőt idén júniusban még az It’s Showtime 70 kg-os VB övét is begyűjtötte. Thai-boxban is több világbajnoki címet szerzett a legrangosabb szervezeteknél.

Június 30.-án Chris Ngimbi ellen mérkőzött, a tét az It’s Showtime bajnoki címe volt. – Annak ellenére, hogy ez nem a legrangosabb öv, nagyon örülök, hogy sikerült megnyernem. Ngimbi kemény ellenfél volt, aki a legjobb 70 kg-os versenyzők közé tartozik. Örülök, hogy újra ötmenetes mérkőzést vívhattam, ezeket jobban kedvelem mint a rövidebb összecsapásokat.

Legutóbbi nagy sikerét november 17.-én érte el, amikor negyedik alkalommal is megnyerte a Shootboxing S-Cup tornát. Souwernek azonban nem sok ideje lesz lazítani, ugyanis alig egy hónapon belül újra ringbe lép a K-1 Max döntőn. – Nagy kihívás két nyolcas tornát is bevállalni ilyen rövid időszakon belül, de szeretem a kihívásokat. Mint már korábban mondtam a nyolcas tornák és a hosszú mérkőzések nem jelentenek problémát, sőt jobban is kedvelem őket.

Andy Souwer még csak november 9.-én töltötte be a harmincadik életévét, de már komolyan gondolkozik azon, hogy mihez kezd, ha szögre akasztja a kesztyűt. – Annak ellenére, hogy még jó pár évem lehetne a ringben, már megfordult a fejemben, hogy hamarosan visszavonulok. Sok nagy mérkőzést és tornát megvívtam már és ezek egyre többet vesznek ki belőlem.

Sok élversenyző nyit saját edzőtermet és Souwer is hasonlóképpen járt el, azonban ő nemcsak az edzősködéssel akar foglalkozni. – Szeretnék én is fiatal tehetségekkel készülni, viszont érdekel az üzleti élet is. Erről még nem sok konkrétumot mondanék, de vannak terveim.

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindent megnyert és már van határozott elképzelésre arról, hogy mihez kezd a versenyzés befejezése után, még vannak komoly céljai a sportban. – Mindenképpen szeretnék visszavágni Giorgo Petrosyannak aki korábban két szoros mérkőzésen győzött le. Most őt tartják a legjobb 70 kg-os versenyzőnek és ezért is le szeretném győzni.

Szécsei Dávid

Richtofit Sport

Megosztás:
Share: