“Karrierem egyik legszebb gólját lőttem”

Rafael Leao a Benevento elleni győzelem után elmondta, hogy az eddigi pályafutása egyik legszebb gólját lőtte és köszönetet mondott Stefano Piolinak.

A 21 éves csatár a legutóbbi 3 fordulóban 2 alkalommal volt eredményes, ugyanis a Sassuolo után a Benevento ellen is betalált középcsatárként.

“Ez karrierem egyik legszebb gólja, de a legfontosabb a győzelem. Tíz emberrel játszottunk, így a meccs komplikáltabb lett, de nagyot küzdöttünk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.” – mondta Leao a Sky-nak.

“Scudetto? Az út még nagyon hosszú. A legfontosabb a csapat. Minden játékos a maximumot nyújtja. Tisztában voltunk azzal a meccsünk előtt, hogy győzött az Inter, de koncentráltan játszottunk.”

“Nagyszerű mérkőzés következik. Tiszteljük a Juventust, de nyerni akarunk és mindig az első helyre törekszünk. Pioli? Köszönettel tartozom neki, mert mindig önbizalmat ad. Sokat tanulhatok vele és köszönöm.” – tette hozzá.

Rafael Leao fantasztikus gólja a Benevento ellen itt megtekinthető