Keleti Ágnes, az évszázados születésnaposunk!

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk

Keleti Ágnes, az évszázados születésnaposunk!

Kormány Sport

Százesztendős Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász. A magyar tornasport legeredményesebb képviselője, edző, egyetemi oktató és nemzetközi versenybíró a világ legidősebb olimpiai bajnoka. A Nemzet Sportolója-címmel is kitüntetett legenda pályafutása során világbajnoki győzelme mellett 10 olimpiai érmet nyert. Az olimpiai család doyenje a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja. Isten éltesse, Ági néni!

Keleti Ágnes 1921. január 9-én született Budapesten. A fővárosban végezte iskoláit, evangélikus gimnáziumban érettségizett, a Testnevelési Főiskolától 2020-ban kapta meg 65 év után járó vasdiplomáját. Fiatalon zenét tanult, csellózott.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 1

Az 1948-as olimpián a magyar csapat tagja volt, de sérülés miatt nem versenyzett. Négy évvel később, Helsinkiben 1 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet nyert, majd 1956-ban, Melbourne-ben, 35 évesen 4 arannyal és 2 ezüsttel zárt. Műszabadgyakorlattal (talajon) kétszer, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapattal egy-egy alkalommal nyert olimpiai bajnoki címet. Az 1954-es római világbajnokságon minden színű medálból gyűjtött egyet-egyet, a ’49-es budapesti főiskolai vb-n 4 arany, 1-1 ezüst és bronz lett a mérlege. Az egyéni és a csapatversenyekben egyaránt sikeres volt. Magyar bajnokságokon 46-szor szerzett bajnoki címet.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 2

A magyar sportikon az olimpiai érmek számát tekintve a hétszeres olimpiai bajnok vívó Gerevich Aladár mögött 10 éremmel, köztük 5 arannyal a 4. legeredményesebb magyar olimpikon – nők között az első –, egyben a legsikeresebb magyar tornász.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 3

A melbourne-i játékok után előszőr rövid ideig Ausztráliában, majd Izraelben telepedett le. 1957. őszén Izraelbe ment az V. Makkabi Játékokra a szervezők felkérésére bemutatót tartani; 1983-ben lépett újra magyar földre, akkor a budapesti torna-világbajnokságra érkezett hazánkba.

Az ötvenes évek végétől az izraeli tornasport egyik megalapozója, klubedző, az izraeli Testnevelési Főiskolán a tornatanszék vezető tanára, a sportiskola vezetője, mindemellett nemzetközi versenybíró. Rövid kitérővel az olasz tornászválogatott edzője.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 4

„Keleti Ágnes egyedülálló. Az olimpiai mozgalmat több mint 80 éve szolgálja úgy, hogy amibe belekezdett, mindenből a legjobbat hozta ki: versenyzőként, edzőként és oktatóként is. Magyarország 177 megnyert olimpiai bajnoki címe közül ötben volt része, ezzel egyik legeredményesebb olimpikonunk, a nők között a legeredményesebb. Átélte a nácizmus és a kommunizmus sötét évtizedeit, a második világháborút és az 1956-os forradalmat, hazáját elhagyni kényszerült; mégis, ezekben a legsötétebb történelmi időkben is megtartotta emberi méltóságát. A nemzetközi olimpiai család doyenje, aki nemcsak életútjával, hanem mai napig tartó aktivitásával, derűs optimizmusával és életszeretetével is példaképül szolgál mindannyiunk számára. Mi magyarok, a sportága és az olimpiai mozgalom nemzetközi közössége is büszke lehet rá!” – méltatta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 5

Az 1990-es évektől kétlaki, az utóbbi éveket Magyarországon tölti. A nemzetközi olimpiai család rangidőse ma kiváló egészségnek örvend, napi sétára törekszik a friss levegőn, hetente több alakalommal tornázik, a közelmúltban a spárgát is bemutatta. A magyar olimpiai mozgalom eseményeinek rendszeres aktív, megbecsült résztvevője.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 6

Első férje Sárkány István berlini olimpikon tornász, nemzetközi pontozóbíró, majd Bíró Róbert sportújságíróval házasodott össze, akivel két gyermeket nevelt.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 7

Pályafutása elismeréséül számos elismerést, díjat kapott Magyarországon és Izraelben egyaránt. Állami és a tornasportban kapott kitüntetései mellett tagja a tornász hírességek nemzetközi csarnokának (International Gymnastics Hall of Fame, 2002) és a női sportolók nemzetközi hírességei csarnokának (2001), a Nemzet Sportolója (2004); a Magyar Olimpiai Bizottság Olimpiai aranygyűrűvel (1995) és Érdeméremmel (2003) ismerte el, ma a MOB tiszteletbeli tagja, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 8

Keleti Ágnes a világ legidősebb olimpiai érmese, egyben ötkarikás bajnoka. A rangidős bajnok 2019. április 13-ig a finn sífutó, Lydia Wideman, a korelnök érmes 2020. szeptember 30-ig az amerikai bronzérmes díjugrató, John Russell volt. Hasonló rekorddal büszkélkedhetett a magyar vízilabdázó olimpiai bajnok Tarics Sándor, aki 2016. május 21-én 102 éves korában hunyt el.

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 9

„Gyerekként nagy zenerajongó voltam, csellón játszottam. Muzikalitásom miatt olyan sportágat kerestem, ahol a zenének is meghatározó jelentősége van. E kettő harmóniáját a tornában találtam meg. Mindig teljes erőbedobással készültem, száz százalék felett akartam teljesíteni, soha nem adtam fel semmit, talán ez lehet a sikereim titka” – vallja Keleti Ágnes. Vidám életfelfogását jellemzi, hogy százévesen is azt hangsúlyozza: élni jó. „Az embernek vannak barátai, de a legfontosabbak a gyermekei. Nagyon meg vagyok hatódva, milyen szeretetben élem meg a századik évemet, és látom, milyen sokan vesznek körül és kedvelnek.”

keleti agnes az evszazados szuletesnaposunk 10

Isten éltesse Keleti Ágnest jó egészségben, boldogságban!

Forrás, fotó: MOB, MTI, Szalmás Péter, Róth Tamás, Keleti Ágnes családi gyűjteménye