Az SiD sportinformációs ügynökség felmérést végzett a német fociszurkolók körében, hogy véleményük szerint melyik Bundesliga-csapat erősített a legjobban a téli átigazolási szezonban – írja a német Sky Sport.
A közvélemény-kutatás élén az Eintracht Frankfurt végzett, amelyhez kölcsönben visszatért a Real Madridtól Luka Jovic, a szerb támadó pedig már három gólnál jár öt mérkőzés alatt. A megkérdezett szurkolók 48.5 százaléka gondolta úgy, hogy a 11-szeres válogatott csatár érkezésével a frankfurtiak erősítettek a legjobban.
A második helyen az RB Leipzig végzett, a drukkerek 14.4 százaléka szerint Szoboszlai Dominik szerződtetésével ugyanis nagyot húzott a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató Bundesliga-csapat.
A felmérésből az is kiderült, hogy a drukkerek nem igazán bíznak abban, hogy a Hertha BSC világbajnok középpályása, Sami Khedira megváltaná a világot Dárdai Pál csapatánál, a megkérdezettek mindössze hat százaléka gondolja úgy, hogy sikersztori lesz a korábbi Real Madrid- és Juventus-játékosé. A szurkolók továbbá egyáltalán nem bíznak abban, hogy a 37 éves Klaas-Jan Huntelaar a Schalke segíségére tud lenni a kiesés ellen folytatott harcban, csupán 0.3 %-a gondolja úgy a közvélemény-kutatás résztvevői között, hogy a holland játékos maradandót fog alkotni.
A SiD arra is kíváncsi volt, hogy ár-érték arányban ki volt a legjobb téli igazolás a Bundesligában. Itt is Luka Jovic (28.1 %) végzett az első, míg Szoboszlai Dominik (15.7 %) a második helyen, a harmadik helyre pedig Sami Khedira (12.3 %) futott be.