Az olimpiai miniszter az első számú jelölt a szervezőbizottság élére

Várhatóan Hasimoto Szejko olimpiai miniszter lesz az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottságának új vezetője.

Fotó: shutterstock

Az 56 éves miniszter gyorskorcsolyában és pályakerékpárban összesen hét olimpián – négy télin és három nyárin – vett részt, 1992-ben a gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában bronzérmet nyert. A kormányba 2019 szeptemberében került be.

A kinevezésért felelős bizottság ülésén öt kritérium szerint válogattak a szóba jöhető jelöltek közül, a legfontosabb, hogy az új vezetőnek legyen nemzetközi vezetői tapasztalata, továbbá legyen tisztában az olimpiai előkészületekkel.
A szervezőbizottság élére azért kell új embert keresni, mert a testületet addigi elnöke, Mori Josiro múlt pénteken lemondott egy, a nőkre tett megjegyzése miatt. Mori úgy fogalmazott, bosszantja őt, ha az értékezleteken a női tagok túl sokat beszélnek, és emiatt a megbeszélések elhúzódhatnak. Utóbb meggondolatlannak nevezte kijelentését és elnézést kért.

(MTI)