
Korábban beszámoltunk arról, hogy Devecseri Szilárd, a Haladás háromszoros magyar válogatott hátvédje súlyos sérülés szenvedett a Kisvárda elleni MOL Magyar Kupa-nyolcaddöntő mérkőzésén. A klubhonlap tájékoztatása szerint a rutinos, 31 éves játékosnak elszakadt a bal lábában az Achilles-ina, szerda este a Markusovszky Kórházban megműtötték. Előreláthatólag körülbelül féléves kihagyás vár rá.
– Egy jobb oldali szabadrúgásból jött a labda a kapu elé, sikerült elfejelnem a berobbanó támadó elől, aki viszont – már nem emlékszem pontosan – vagy megrúgott, vagy rám lépett, ahogy földre értem. Hozzáteszem, nem szándékos mozdulat volt a részéről, nagy volt a tumultus, mindketten a labdát figyeltük.
Óriási, tompa fájdalmat éreztem, és amikor megpróbáltam levenni a cipőm, láttam, hogy lötyög a bal lábam – tudtam, nagy baj van.
Jött a masszĹ‘r Ă©s az orvos, csak annyit kĂ©rdeztek: öltözĹ‘ vagy kĂłrház? Mivel utĂłbbi mellett döntöttem, mentĹ‘vel bevittek. Megröntgeneztek, majd a felvĂ©tel láttán toltak is a műtĹ‘be, elszakadt ugyanis az Achilles-Ănam. A műtĂ©t rendben ment, Ă©jszaka viszont egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mikor reggel Ăłvatosan felálltam – rá persze nem állhatok – ordĂtani tudtam volna a fájdalomtĂłl. CsĂĽtörtök dĂ©lelĹ‘tt hazaengedtek. A rehabilitáciĂł három-nĂ©gy hĂłnap, utána kezdhetek el mozogni, az orvosok szerint szeptemberben futballozhatok Ăşjra. RemĂ©lem, kicsit tĂşloztak, Ă©s hamarabb visszatĂ©rhetek. Rengetegen kĂvántak jobbulást, ettĹ‘l azĂ©rt most már sokkal jobb a hangulatom – mondta Devecseri a haladas.hu-nak, aki az idei szezonban 18 mĂ©rkĹ‘zĂ©sen lĂ©pett pályára az NB II-ben.



