Óriásit robbanthat a DAC legnagyobb ellenfele: Hamsík a Slovanhoz tart – sajtóhír

Szlovákia egyik legjobb játékosa, Marek Hamsík a pozsonyi Slovan csapatában köthet ki – írja a sportolunk.sk, ami megjegyzi, hogy a szlovák közszolgálati televízió Facebook-oldala közölte a hírt, miszerint Hamsík a tavaszi idényt a Holman Dávidot is foglalkoztató élvonalbeli csapatnál töltheti, hogy több játékpercet szerezzen a közelgő válogatott mérkőzések előtt.

A 33 éves középpályás jelenleg a kínai Dalian Pro játékosa, de már 2020 novemberétől nem lépett pályára. A kínai bajnokság a tervek szerint április második felében kezdődik, de már március végén fontos selejtezőmérkőzések várnak a szlovák válogatottra.

Ebből kifolyólag a szlovák válogatott kapitánya a Fortuna Ligában léphet pályára, hogy minél több játéklehetőséghez jusson.

A 409 Serie A-fellépéssel és 122 válogatottsággal rendelkező Hamsík az elmúlt időszakban a Radványi Miklós által vezetett Zólyombrézó csapatával edzett – írja a szlovákiai magyar sportportál.

A szlovák bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában a második helyezett DAC éppen az éllovas Slovanhoz látogat szombat délután.