NB I: A 92. percben szabályos gólt vettek el a Diósgyőrtől a Honvéd elleni kiesési rangadón

Bogár Gergő sípszava után sokáig csak mezőnyben gyűrték egymást a felek, némi hazai mezőnyfölénnyel, pár távoli lövése is akadt a kispestieknek, de a diósgyőri védelem – főként Malencia remek védéseinek köszönhetően – állta a rohamokat. A 26. percben közel állt a vezetés megszerzéséhez a Honvéd, ekkor Mezghrani jobb oldali beadása után Gazdag középre fejelt, de hiába, nem érkezett senki.

A 39. percben Nagy Dominik beadása vágódott le Hegedűsről, majd a középen érkező Gazdag ráfordult, gyengécske lövését Malenica védte bravúrral. Öt perccel később Tamás kb. 30 méteres lövését Malencia ütötte ki, a kipattanóra rástartoló Balogh elől mentett hatalmasat a hazaiak hálóőre.

Fordulás után a 60. perctől kezdve megélénkült a Honvéd játéka. A 64. percben Szendrei indítását Balogh sarokkal tette vissza a labdát, a berobbanó Nagy Dominik elől tisztáztak szögletre a diósgyőri védők. Három perc múlva Gazdag bal oldali szögletét rossz helyre ütötte Malenica, Lovric passzából Balogh hat méterről Batikot találta el. Nem sokkal később Hegedűst is “meglőtte”, az ismétlést Nagy lőtte kapura, Malenica térddel védett.

A hajrára fordulva a Honvéd beszorította a Diósgyőrt, többször a remek napot kifogó Malencia hárított bravúrral. A 91. percben Grgic jobb oldali beadása után Marin átemelte Tujvel felett a labdát, ami behullott a kapuba. A bíró azonban a Batikkal elkövetett szabálytalanság miatt nem adta meg a találatot, így az eredmény már nem változott, 0-0-al ért véget a mérkőzés.

NB I, 26. forduló

Diósgyőr-Honvéd 0-0

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt!

Diósgyőr: Malenica – Grgic, Milovic, Hegedűs (Karan 76.), Marin – Márkvárt, Max, Grozav (Vanecek – a szünetben) – Roshi (Ivanovski – a szünetben), Drazic (Shestakov 76.), Suljic (Zivulic – a szünetben)

Honvéd: Tujvel – Mezghrani, Batik, Lovric, Tamás – Hidi – Nagy G., Nagy D. (Gale 88.), Zsótér (Szendrei 54.) – Balogh, Gazdag