Zekic: „Ez lehet, kosárlabdában szabálytalanság, de a fociban nem”; Horváth: „A csapat bent fog maradni” – értékelések

DVTK-Honvéd 0-0

Zoran Zekic (DVTK):Mindenki látta, mi történt itt a meccs végén. Egy hibás játékvezetői döntés után érvénytelenítették a gólt. Ami a kapu előtt történt lehet, hogy kosárlabdában szabálytalanság, de a fociban nem. Nagyon rossz teljesítményt nyújtott a csapat, ötlettelenül játszottunk, a támadójátékunkat egyáltalán nem tudtuk megvalósítani úgy, ahogy terveztük. Az itt tartózkodásom alatt ez volt a legrosszabb meccsünk eddig. Nem voltunk erősebbek a cserék után sem. Két részére volt szakadva az egész csapat a meccs során. Hátul öt, elől öt ember, nem volt köztük semmilyen kapcsolat. Ilyen teljesítmény mellett nem fogunk tudni bennmaradni a ligában. Egy-két alkalom volt egyáltalán, hogy eljutottunk az ellenfél kapujáig. Eddig is sokat dolgoztunk és sajnos annak ellenére, hogy a héten nagyon jól dolgozott a csapat az edzéseken, a mai meccsen ebből semmit sem kaptunk vissza. Ennek én sem tudom az okát. Alacsony energiaszinten játszottunk, pedig pont ara számítottam, hogy meg tudjuk valósítani azokat a dolgokat, amiket a hétközi edzésen nagyon jó minőségben végrehajtottunk. (M4 Sport)

Horváth Ferenc (Honvéd):Nagyon jól futballoztunk, rengeteg helyzetet teremtettünk. Ha egy kicsit pontosabbak vagyunk a kapu előtt, akkor ezt a mérkőzést akár már az első félidőben, vagy a második félidő elején lezárhattuk volna. Jó lett volna a három pont, de annak örülök, hogy nagyon jól játszottunk. A kisvárdai mérkőzés inkább egy kisiklás volt. Jó úton van a csapat, biztos vagyok abban, hogy bent fog maradni. Természetesen jókor jön a válogatott szünet, hiszen nem nagyon volt időnk, edzeni mert elég sok meccsünk volt egymás után. Most lesz egy kis időnk helyre tenni a dolgokat. (M4 Sport)

MTK Budapest-ZTE FC 3-0

Michael Boris (MTK Budapest): Korábban is volt már, hogy vezettünk – például az Újpest vagy a Honvéd ellen -, fontos, hogy most meg is tartottuk, sőt, tovább növeltük az előnyünket. Látjuk, hogy az alsóházban egyre jobban teljesítenek a csapatok, ezért is volt nagyon fontos ez a mérkőzés és ez a 3 pont. Szándékosan engedtük át egy kicsit a területet és a kezdeményezést a ZTE-nek, hiszen a kontrázó csapatok ellen sokszor meggyűlt a bajunk, most inkább a támadó triónk gyorsaságát próbáltuk kihasználni. A meccs előtt azt mondtam a játékosoknak, hogy ezúttal szenvedni kell majd a győzelemért, hiszen fáradt a csapat, ez néha érződött a játékon, de tudtuk előre, ha küzdünk, annak meg lesz az eredménye. Büszke vagyok rá, hogy a csapat ilyen helyzetből várhatja a bajnoki szünetet, igyekszünk azt is a lehető legjobban kihasználni. (mtkbudapest.hu)

Boér Gábor (ZTE FC):Azt gondolom, hogy nem olyan volt a mérkőzés képe, hogy sima 3-0-s vereséget szenvedünk. Sőt, voltak olyan periódusok, amikor közelebb álltunk ahhoz, hogy mi szerezzük meg a vezetést. A meccsnek abban a ritmusában, amikor fölényben tudtunk játszani, elkövettünk egy olyan hibát, amit nagyon nehéz korrigálni. Sajnos ez visszatérő dolog a játékunkban. Kaptunk ötven gólt, vissza kéne nézni, hogy abból mennyi volt olyan, ami hasonló szituációból született. A mai napon valószínűleg ez így volt megírva, hiszen a kapufánál sem volt szerencsénk. (ztefc.hu)

Újpest-Kisvárda 3-0

Michael Oenning (Újpest):Úgy gondoltuk, egy új meccstervvel állunk elő, és megpróbáljuk Yohan Croizet-et kicsit előbbre tolni, így egy hamis kilences pozícióban játszattam. Úgy látszik, nagyon bevált, mert nagyon sikeresek voltunk és ez biztató a jövőre nézve. Az első tizenöt perc nagyon ütős volt, nagyon jól mentek a dolgok. Látszik, Yohan is egyre inkább elemében érezte magát, egyre jobban ráhangolódott a játékra. Persze neki is időbe telik, mire alkalmazkodik ehhez a kihíváshoz, beleszokik a csapatba és felveszi a ritmust. Egy győztes meccs után mindig könnyű nyilatkozni, de mindenféle taktikai variációt elképzelek egy-egy találkozókra. Azt is figyelembe kellett vennünk, hogy a két csatárunk, Tallo és Perosevic nem állt a rendelkezésünkre, úgyhogy egy 3-4-3-as felállással próbálkoztunk. A srácoknak is bevált, tetszett nekik.  Mindig ki kell próbálni új dolgokat, pontosan azért, hogy kialakítsuk az optimális formációt. Ez egy nagyon jó kiindulási alap volt a következő mérkőzésekre nézve. (M4 Sport)

Supka Attila (Kisvárda):Már a hét elejétől kezdve az Újpest elleni mérkőzésről beszéltünk, videóztunk, kielemeztük ellenfelünk játékát, tudtuk, hogy miben erősek, mire kell figyelnünk a mérkőzésen. Erre az egyre viszont nem számítottunk, hogy saját magunkat verjük meg az első félidőben és olyan hibákat követünk el, amiből a gólokat kaptuk. Ez kicsit felelőtlenség minden játékos részéről, mert amikor támadásba mentünk át, akkor kinyílott a védekezésünk és mind a három helyzetüket ki is használták. A második félidőre próbáltuk rendezni a sorokat, valamennyire sikerült is, de a 3-0-s hátrány olyan nagy volt, hogy nem éreztük a csapatban, hogy innen fel tudnánk állni. Mindenki végezte a dolgát, de nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogyan elterveztük.

A koronavírussal kórházban kezelt Csank: “Láttam a tüdőmről készült röntgenfelvételt, nem nézett ki jól”