DVTK – Paksi FC 1-4
Beszámoló és videó itt! | Közvetítés percről percre itt!
Ifj. Bognár György (a Paks megbízott vezetőedzője): – Úgy gondolom, egy teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, persze a tizedik perctől kezdve emberelőnyben játszottunk, ami megkönnyítette a dolgunkat. Az, hogy végül ilyen arányban sikerült nyerni, a meccs képe alapján nem meglepetés. Nagyon felpörögtek a srácok erre a találkozóra, átérezték, hogy egy győzelemmel mekkorát lehet ugrani a tabellán. Tudtuk, hogy ellenfelünk erre a mérkőzésre átvariálja a felállását, valamint arra is számítottunk, hogy egy-két játékosnak a posztja is változni fog, ezek mind így is lettek. Alaposan felkészültünk tehát, és ez meg is látszott. Véleményem szerint a harmadik gól döntötte el a találkozót, jó lett volna előbb megrúgni, de még ezért sincs okunk szomorkodni. Le a kalappal mindenki előtt, hiszen minden játékosunk a maximumot hozta ki magából (paksifc.hu)
Zoran Zekic (DVTK): – Ma megpróbáltunk mindent, készültünk A-tervvel, B-tervvel, de a 10. percben kapott piros lap és a büntető után nagyon nehézzé vált számunkra a mérkőzés. Az első gól után zártabban kellett volna védekeznünk, mert a 2-0 megölte a mérkőzést, viszont 30-40 perc után két-három jó helyzetünk is volt, sajnos egyet sem értékesítettünk. A szünetben arról beszéltünk, hogy csak az utolsó 15 percben nyílunk ki, és akkor mindent egy lapra feltéve támadunk. Addig pedig fegyelmezetten, türelmesen kell játszani, és várni a lehetőségre, hogy gól szerezzünk, és akkor ismét nyílttá válik a mérkőzés. Sajnos korábban megkaptuk a harmadik gólt, ami keresztülhúzta a számításainkat. Mostanában nem úgy sikerülnek a mérkőzések, ahogy elterveztük, néha mi hibáztunk, néha a körülmények nem kedvezőek számunkra. Sajnálom a vereséget, és nagyon csalódott vagyok a csapat helyzete miatt. Beszélhetünk róla, hogy nem volt piros lap, nem volt büntető, de ez már nem számít.
Először vagyok hasonló helyzetben az edzői pályafutásom során, és azzal is tisztában vagyok, ha nincs eredmény, akkor az edző az elsődlegesen felelős személy.
Még öt mérkőzés maradt hátra a bajnokságból, meg kell ragadni azt a minimális esélyt, ami maradt. Ehhez bátor játék kell, és jobban kell csapatként funkcionálni. (dvtk.eu)
ZTE – Budapest Honvéd 0-1
Beszámoló és videó itt! | Közvetítés percről percre itt!
Waltner Róbert (ZTE): – Megtettünk mindent azért, hogy visszahozzuk minimum a döntetlent, sőt, én abban is hittem, hogy akár megfordíthatjuk a mérkőzést. Nem volt sok helyzete az ellenfélnek. A gólnál szerencsétlen helyre ütöttük pont a labdát. Nekünk utána viszont volt több lehetőségünk, helyzetünk, nekünk nem ment be. Valamikor a foci ilyen, hogy a vereséget és a győzelmet egy hajszál választja el egymástól és ebből most jobban jött a Honvéd, ehhez gratulálok nekik. Az ellenfelünknek nagyon jó csapata és több válogatott játékosa is van, mégse tudtak minket megbontani, persze ez nem vigasztal, mert ugyanúgy nulla pontot szereztünk. Fegyelmezettek voltunk összességében, egyszer hibáztunk. Elvesztettük a mérkőzést, próbálunk belőle tanulni, és a Paks egy jó csapat, de idegenben megpróbáljuk majd kijavítani ezt a hibát.
Horváth Ferenc (Bp. Honvéd): – Természetesen nagyon nagy az öröm az öltözőben, hiszen nagyon nagy volt a feszültség a mérkőzés előtt, a helyzetünkből kifolyólag. Úgyhogy azt hiszem, érthető, hogy felszabadultak a fiúk. Én úgy láttam, hogy már az első félidőben is eljutottunk a kapuig, ültek a dolgaink, annyi hiányzott, hogy nem volt meg az a kis élesség, ami a gólhoz kell, a befejezéseknél nem volt meg a vadászösztön. De a második félidőben egy helyzetet be tudtunk rúgni, ami elég volt ahhoz, hogy nyerjünk. Én azt gondolom, hogy amit beszéltünk mérkőzés előtt, hogy türelmesen járassuk a labdát, az az első félidőben teljesen ült, és a második félidőben is a gólig. Sokkal többet volt nálunk a labda, a gól után egy kicsit megijedtünk attól, hogy vezetünk és hogy ezt a meccset megnyerhetjük. Semmiféleképpen nem is úgy gondoljuk, hogy hátra lehet dőlni, hiszen szükségünk van még a pontokra. Szeretnénk minél előbb lezárni ezt a dolgot, úgyhogy dolgozunk tovább és remélem, hogy ugyanilyen sikeresek tudunk maradni. (M4 Sport)