BL: Kinyírta magát a PSG Angliában is – a Manchester City először a döntőben

Pedig a City számára kezdődött ijesztően a találkozó, a holland Björn Kuipers már a 7. percben 11-est ítélt a PSG javára, de aztán vissza is vonta a videóbíró a Zincsenko “kezezéséért” megítélt büntetőt. Jogosan.

Négy perccel később aztán már örülhettek a manchesteriek, hiszen vezetést szereztek: a Parc des Princes-ben is győztes gólt szerző Mahrez egy lepattanó vágott a kapuba. Nem sokkal ezután az első meccsen ugyancsak eredményes Marquinhos fejese a lécről vágódott le, majd Di María lövése sem sokat tévedett.

A fordulás után is próbálkozott a vendégcsapat, volt, hogy a végig igen feszülten futballozó Neymar kísérletét egyszerre két hazai védő blokkolta. A 63. percben viszont eldőlni látszott minden: Mahrez megszerezte saját maga második találatát és az angol klub történetének 300. európai kupagólját. Nyolc perccel később pedig az argentin Di María tett róla, hogy végleg elsülyessze csapatát: teljesen indokolatlanul és bután lépett oda Fernandinhónak, így a visszavágón is emberhátrányba került a PSG.

A 77. percben még egy Foden-kapufa is feljegyzésre kerülhetett, a lefújáskor pedig az, hogy a Manchester City először lett BL-döntős a Paris Saint-Germain összesített 4-1-es legyőzésével. A 10 év után ismét finalista Pep Guardiola csapatára a Chelsea vagy a Real Madrid vár majd Isztambulban.

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó:

Manchester City – Paris Saint-Germain 2-0 (Mahrez 11., 63.) – piros lap: Di María (PSG, 71.)

Továbbjutott a City, 4-1-es összesítéssel