Interjú a legboldogabb magyar edzővel: „Egy olyan korban élünk, amely már meghaladta ezt a fajta gondolkodást” – a DAC-ot választaná az NB I helyett a Slovan-verő tréner

Eddig csak nyert a DAC-cal, legutóbb legyőzték a Slovant Pozsonyban és életben tartották a bajnoki reményeket. Ön most a legboldogabb magyar edző?

– Valószínűleg Lőw Zsolt sem szomorú, hiszen május végén BL-döntőt játszik a Chelsea, de az tény, hogy a magyar vezetőedzők közül napjainkban nekem van a legtöbb okom az örömre – kezdte Németh Antal, a DAC vezetőedzője a csakfoci.hu-nak. – Nem szabad azonban túlértékelni ezeket a sikereket, hiszen bőven van még mit javítani a játékunkon. A Slovant ugyan legyőztük, de a támadójátékunkkal egyáltalán nem voltam elégedett. A második hely megvan, ahhoz, hogy ennél előrébb lépjünk, a Slovannak már egy meccset sem szabadna megnyernie a kettőből, sőt, maximum egy pontot szerezhet, amire azért kicsi az esély.

Mennyit dobott a népszerűségén és az ismertségén a Slovan legyőzése?

– Általában csak az otthonom és a pálya között ingázok, így nem nagyon érzékelem az emberek reakcióit. Azt látom, hogy a Felvidéken többen ismernek, mint Magyarországon, ami teljesen normális dolog, hiszen a DAC az első élvonalbeli felnőtt csapatom. Győr utcáin például végig tudok úgy sétálni, hogy senki nem ismer meg, Dunaszerdahelyen már nem biztos. A DAC szurkolók tele vannak érzelmekkel, imádják a csapatukat és ezt megmutatták a Slovan elleni meccset megelőző edzésen, majd pedig a hazaérkezésünk alkalmával is.

Ön marad a DAC edzője a következő szezonra is?

– Kinevezésemkor a tulajdonos úr és a klubvezetés azt a fő célt tűzte ki, hogy szerezzük meg a második helyet és teremtsünk pozitív légkört. Nagyon örülök, hogy ezt ilyen rövid időn belül sikerült is teljesíteni, és szeretnénk sikeresek lenni az utolsó két fordulóban is. A szezon után pedig majd lesz elég időnk beszélgetni a jövőmről. Természetesen én örömmel folytatnám a közös munkát a klubnál.

Dunaszerdahelyen több olyan edző is dolgozott, aki korábban a magyar futballban bizonyított, például László Csaba, Marco Rossi vagy éppen Bernd Storck. Ön viszont pont az ellenkező utat járhatja be. Mit gondol, a mostani sikerekkel felkeltheti az NB I-es klubok érdeklődését?

– Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon a szurkolókon kívül a klubvezetők és a tulajdonosok is követik a DAC szereplését, így nyilván tisztában vannak azzal, hogy milyen eredményeket értünk el eddig.

Az NB I-ben edzősködne szívesebben vagy maradna a DAC-nál?

– Erre nagyon egyszerűen tudok válaszolni: számomra a DAC élvez prioritást.

Ha úgy alakul, hogy felkérést kapok a következő szezonra is, nem fogok gondolkodni, még akkor sem, ha esetleg az NB I-ből is érkezne ajánlat.

– Kiválóan érzem itt magam, ismerem a közeget, a vezetőket, a szurkolókat, a kertészeket, mindenkit. Számomra most az a legfontosabb, hogy itt bizonyítsak.

Amikor Bernd Storck áprilisban távozott a DAC-tól, egyértelmű volt, hogy elfogadja a vezetőség felkérését?

– Egy feltételem volt, hogy Bernd rábólintson. Elmondtam neki, hogy lenne egy ilyen lehetőségem, ő pedig maximálisan támogatott, hiszen tudja jól, hogy vannak vezetőedzői ambícióim. Elmesélte a saját történetét, amikor 12 évig volt Röber másodedzője, milyen nehezen tudott kitörni. Sokat segített nekem abban, hogy most vezetőedző lehetek, de mindenképp szerettem volna lojális lenni vele szemben.

interju a legboldogabb magyar edzovel egy olyan korban elunk amely mar meghaladta ezt a fajta gondolkodast a dac ot valasztana az nb i helyett a slovan vero trener

Nem először dolgozott együtt Bernd Storckkal, hiszen korábban már az MLSZ-nél is volt az Ön főnöke. Akik jól ismerik közelről a német szakembert, azt mondják, hogy egy nagyon határozott, ellentmondást nem tűrő edző. Önnek milyen volt a viszonya vele?

–  Gyorsan megtaláltam vele a közös hangot. Amikor az MLSZ sportigazgatója volt, ő hívott engem az utánpótlás válogatottakhoz, tavaly pedig a DAC-hoz.

Az tény, hogy nagyon nehéz őt meggyőzni, hiszen határozott véleménye van mindenről. Nem is erre törekedtem, hanem arra, hogy maximálisan elvégezzem azt a feladatot, amit kért tőlem. Sokan régi vágású edzőnek tartják, ami a munkához való hozzáállásában talán igaz, de egyértelműen halad a korral, rengeteget dolgozik, elemez.

– Ez egyébként rám is jellemző, mivel meggyőződésem, hogy csak akkor lehet sikeres egy edző, ha tulajdonképpen nullától 24 óráig a futballal foglalkozik.

Mit gondol a magyar edzői felhozatalról. Kik most a legtehetségesebb szakemberek?

– Sok edzőkollégámnak van jó elképzelése a labdarúgásról, sokan képzik magukat, alázatosan dolgoznak utánpótlásban vagy alacsonyabb osztályokban. Azonban az előre lépéshez sokszor szerencse kell. Véleményem szerint a sportigazgatóknak, tulajdonosoknak sincs könnyű dolga megtalálni a fiatal tehetséges edzőket. Érdekes továbbá annak a meghatározása, hogy ki a jó edző és ki a rossz? Ha egy fiatal edző lehetőséget kap és nem jönnek azonnal az eredmények, akkor rossz edző? Van, olyan, hogy egy szakember nem illik az adott környezetbe, nincs meg a kémia közte és a csapat között. A világ legnevesebb edzői sem tudtak mindenhol eredményesek lenni, elég, ha például Morurinhót vagy Ancelottit említem. Mindketten fantasztikusan felkészültek, mindent tudnak a labdarúgásról, mégis akadtak olyan klubok, ahol nem voltak sikeresek.

Magyarországon rendszeresen téma, hogy hazai vagy külföldi edzőket kell-e inkább foglalkoztatni az NB I-ben. Önnek mi a véleménye erről?

–  Egy olyan korban élünk, amely már meghaladta azt a fajta gondolkodást, hogy származás alapján tegyünk különbséget az edzők között. A világ sokkal nyitottabb ennél, a szolgáltató szektorban, a multik között is vannak olyan cégek Magyarországon, amelyeknek a vezetője külföldi. Miért pont a labdarúgás lenne kivétel?

Például véleményem szerint Michael Borisnak egyértelműen helye van az NB I-ben, még akkor is, ha mondjuk pont tőlem vagy valamelyik magyar kollégától veszi el a helyet.

– Ugyanez a trend figyelhető meg az európia futballban is: Zidane franciaként edzősködik a spanyol bajnokságban, Klopp németként az angolban, Guardiola spanyolként szintén az angolban. Dolgozunk kell nagyon sokat, nem pedig azzal foglalkozni, hogy mit csinálnak a külföldi edzők. Ha folyamatosan képezzük magunkat, akkor biztos vagyok benne, hogy a fiatalabb korosztály, ha megkapja a lehetőséget, tud majd bizonyítani. Továbbá, a befektetett munka és a képzés azért nagyon fontos, mert ha maximálisan felkészültek leszünk amikor megkapjuk a lehetőséget, könnyebben tudunk élni vele. Ez ilyen egyszerű.

PRIVACSEK ANDRÁS