Légiósok: Csak a szokásos, Kleinheisler bombagóllal koronázta meg a szezonját – videó

A horvát élvonal utolsó, 36. fordulójában 2-1-re nyert az Istra ellen, a győzelemből pedig az elmúlt hetekhez hasonlóan ismét oroszlánrészt vállalt Kleinheisler László, aki, 20 méterről eleresztett löketével szerzett vezetést csapatának. Hét perccel később Ivancic egyenlített, a 2-1-es végeredményt Drena állította be. A múlt héthez hasonlóan a SofaScore-nál ismét a magyar válogatott támadó középpályás lett a mérkőzés legjobbja 7.9-es osztályzattal.

Kleinheisler végig a pályán volt, míg az eszékiek színeiben az utolsó meccsét játszó Gyurcsó Ádám 62 perc játéklehetőséget kapott, ő négyszer volt eredményes a mostani idényben. Az NK Osijek 23 győzelemmel, nyolc döntetlennel és öt vereséggel a második helyen végzett a bajnok Dinamo Zagreb mögött, és nyáron a Konferencia Liga selejtezőjében indulhat.

Kleinheisler 2019 januárjában igazolt Eszékre, és azóta ez volt a tizedik – a most véget érő szezonban a hatodik – gólja a horvát első osztályban.