Meglepő nevek a Barcelona edzőjelöltjei között, ugyanazt a játékost vinné a Real Madrid és az MU – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: Josep Guardiola, az angol bajnok Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a klubtól távozó argentin Sergio Agüero az FC Barcelonához igazol. “Lehet, hogy most elárulok egy titkot: közel áll hozzá, hogy megállapodjon a szívemnek oly kedves klubbal, a Barcelonával, ahol minden idők legjobb játékosa, Lionel Messi mellett fog játszani” – nyilatkozta a katalán szakvezető. A 32 éves Agüero 2011 óta erősíti a Manchester Cityt, amelynek színeiben a Chelsea elleni, szombati Bajnokok Ligája-döntő lesz az utolsó mérkőzése. Vasárnap, az Everton ellen 5-0-ra megnyert bajnokin két gólt szerzett, így eddig 289 találkozón 260 alkalommal volt eredményes. Guardiola hangsúlyozta: biztos benne, hogy az argentin támadó élvezni fogja a játékot Barcelonában, és a csapat is erősebb lesz vele. Az AS című spanyol sportnapilap már március közepén megszellőztette, hogy Agüero megegyezett az FC Barcelona új elnökével, Joan Laportával, és a háttérben született egyezségnek köszönhetően – a válogatottban is éveken át vele együtt szereplő – Lionel Messi nem fogja otthagyni a katalán klubot, amit korábban többször is kilátásba helyezett a hatszoros aranylabdás. A Premier League bajnoka március végén közölte, hogy gólrekordere az idény végén távozik, mert lejár a szerződése. (MTI)

Arsenal/Chelsea: A két londoni együttes verseng a sevillai védő, Jules Koundé játékjogáért, akit csak 50 millió fontért lesz hajlandó elengedni a spanyol együttes. (The Athletic)

Chelsea: 25 százalékkal olcsóbban adhatják el Tammy Abrahamet, aki az elmúlt szezonban 22 meccsen 6 gólt és 2 asszisztot jegyzett a PL-ben. A 23 éves játékos ára így 30 millió font körül mozog majd az átigazolási időszakban. (Claret and Hugh)

Leicester: Megkezdték a tárgyalásokat Samuele Ricci megszerzéséről, aki az olasz másodosztályban bajnoki címet szerző Empoli középpályása. Az utánpótlás-válogatott játékos piaci értékét 9 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Nicolo Schira)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Három olasz együttes, a Sampdoria, a Napoli és az AC Milan is szívesen látná soraiban a 24 éves szélső védőt, Júnior Firpót, aki csupán 7 bajnokin lépett pályára a katalánoknál a múlt hétvégén véget ért idényben. (ESPN)

A Mundo Deportivo értesülései szerint három legfőbb jelölt van a Barcelonánál arra az esetre, ha beigazolódnak a hírek és Ronald Koeman távozik a vezetőedzői posztról. A lap szerint olyan utódot nevezhetnek ki a csapat élére, akinek a stílusa és a futballról alkotott filozófiája közel áll a Barcelonához, így jelenleg Xavi, Mikel Arteta és Roberto Martínez a három jelölt állítólag. (Mundo Deportivo)

Real Madrid: Az elmúlt szezonban rengeteg sérüléssel bajlódó Eden Hazard, valamint a Tottenhamtől visszatérő Gareth Bale is eladó lesz a nyári átigazolási szezonban, csakúgy, mint a frankfurti kölcsönjátékából visszatérő Luka Jovic is. (Sky Sport) Spanyol sajtóhír szerint Hazard szívesen visszatérne korábbi sikerei színhelyére, a Chelsea-hez. (El Chiringuito)

Zinedine Zidane egy héten belül meghozza a végleges döntést a jövőjéről. A francia, akinek még egy év van hátra a szerződéséből, a következő hét napot arra használja fel, hogy mérlegelje a 2020-21-es, trófea nélküli szezon okozta csalódást. (Marca)

Villarreal: A Manchester United és a Real Madrid is vinné a spanyol válogatott védőt, Pau Torrest, akinek ugyan a kivásárlási ára 60 millió euró, ám a klub már 50 millió euróért is elengedné az egyik legjobbját. (AS)

Atlético Madrid: A következő szezonban is a friss bajnok Atlético Madridnál szeretne futballozni Luis Suárez, a fővárosi együttes uruguayi válogatott támadója. A 34 éves játékos 21 góllal az Atlético legeredményesebbje volt a vasárnap befejeződött La Liga-idényben, és az ESPN értesülései szerint az eredetileg két szezonra szóló szerződésében szereplő záradék lehetővé tette volna a számára, hogy a nyáron ingyen távozzon. “Biztos, hogy maradok” – nyilatkozta vasárnap a bajnoki cím ünneplésekor Suárez, aki tavaly szeptemberben igazolt a Barcelonától a fővárosi együtteshez. “Az első perctől kezdve örömmel köszöntöttek, és pozitívan álltak hozzám minden szempontból” – tette hozzá a csatár, aki szombaton megszerezte a győztes gólt a Valladolid otthonában 2-1-re megnyert összecsapáson, amelynek köszönhetően – hét év szünet után újra – az Atlético lett a bajnok. (MTI)

OLASZORSZÁG

Juventus: Nyitottak arra, hogy megfelelő ajánlat érkezése esetén megváljanak Aaron Ramseytől, akinek sérülések is hátráltatták az előző szezonját, így nem tudott alapemberré válni. (Calciomercato)

Napoli: Aurelio De Laurentiis klubelnök bejelentette, hogy Gennaro Gattuso távozik az SSC Napoli labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. Amennyiben a nápolyiak házigazdaként legyőzték volna a Hellas Veronát a Serie A utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján, ősztől a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhetnek, de csupán 1-1-es döntetlent játszottak, így ötödikek lettek a tabellán, és be kell érniük az Európa-ligával. Az elnök és az edző között egy ideje megromlott a kapcsolat, ezért Gattusónak – akinek most jár le a szerződése – minden bizonnyal a BL-szereplés kiharcolása esetén is távoznia kellett volna. Gattuso 2019 decemberében Carlo Ancelottit követte a Napoli kispadján, és tavaly júniusban megnyerte az Olasz Kupát a csapattal. Áprilisi olasz sajtóértesülések szerint a szakvezető idén nyártól a Fiorentina vezetőedzője lesz. (MTI)

AC Milan: Nem élnek a plusz egyéves opcióval, így hat hónap után távozik a klubtól a 35 éves horvát támadó, Mario Mandzukic, aki 10 bajnokin mindössze 205 percet kapott a tavaszi szezonban. (Fabrizio Romano)

Atalanta: Négy bajnokiról eltiltották Marten de Roont, aki az AC Milan elleni utolsó bajnokin tarkón ütötte Rade Krunicot és ellökte Maurizio Mariani játékvezetőt. (legaseriea.it)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel csatára nyerte az európai Aranycipőt, mivel 41 góllal zárta a német labdarúgó-bajnokság elmúlt idényét. A transfermarkt.de beszámolója szerint a második helyen a hatszoros győztes Lionel Messi, a Barcelona argentin támadója végzett, aki harminc találattal lett gólkirály a spanyol élvonalban. A harmadik helyet a négyszeres aranycipős Cristiano Ronaldo, a Juventus portugál futballistája szerezte meg, aki 29 alkalommal volt eredményes az olasz bajnokságban. Lewandowski először nyerte meg a rangos díjat, ő lett az első lengyel futballista, illetve a kétszeres győztes Gerd Müller után a második Bayern München-játékos, aki kiérdemelte az Aranycipőt. A Bundesligából rajtuk kívül senki nem tudott az európai góllövőlista élén végezni. (MTI)

Borussia Dortmund: A klub vezetősége elengedi a nyáron Jadon Sanchót, amennyiben valamelyik érdeklődő megadja érte a 90-100 millió euró körüli összeget. A legfőbb érdeklődők a Manchester United, a Chelsea és a Liverpool. A sárga-feketék már arra az esetre is felkészültek, ha távozna az angol sztár, és a Lille szélsőjét, Jonathan Ikonét szerződtetnék a helyére. (Bild)

Bochum: Rendbontásba torkollott jó néhány szurkoló ünneplése Bochumban, miután kedvenc labdarúgócsapatuk vasárnap kiharcolta a feljutást a német élvonalba. A rendőrségi jelentések szerint körülbelül 6-7 ezer ember ünnepelt a belvárosi, valamint a Ruhrstadion közelében lévő utcákon és tereken. A többségük nem tartotta be a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket, többen pirotechnikai eszközöket használtak, kövekkel és palackokkal dobálták meg a rendfenntartókat, akik közül nyolcan megsérültek. Garázdaság és rongálás miatt tíz embert vettek őrizetbe, sokakat pedig a pirotechnikai eszközök sebesítettek meg. A rendőrség sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a történteket. A Novothny Somát is foglalkoztató VfL Bochum vasárnap hazai pályán 3-1-re legyőzte az SV Sandhausent, ezzel megnyerte a másodosztályt és hetedszer jutott fel a Bundesligába, de még soha nem kellett ilyen sokat – 11 évet – várnia az élvonalba kerülésre. (MTI)

FRANCIAORSZÁG

Lille: Hét embert letartóztattak, hármat pedig kórházba szállítottak Lille-ben, miután az emberek az utcákon ünnepelték vasárnapról hétfőre virradó éjjel a város labdarúgócsapatának bajnoki címét. Miután a Ligue 1 vasárnap esti, utolsó fordulójában biztossá vált a Lille OSC végső sikere, szurkolók ezrei lepték el az utcákat és a tereket, noha a koronavírus-járvány miatt Franciaországban továbbra is érvényben van a kijárási tilalom 21 és reggel 6 óra között. Az örömmámor közepette kisebb zavargás tört ki, ezért hét személyt őrizetbe vettek. Egyikük az autójával megpróbált elgázolni egy rendőrt, három embert tárgyak dobálása, kettőt szemeteskukák megrongálása, egyet pedig pirotechnikai eszközök használata miatt tartóztattak le. A hatóságok közlése szerint húsz ember megsérült, közülük hármat kellett kórházba szállítani. A Lille a 38. fordulóban 2-1-re legyőzte vendégként az Angers együttesét, így megtartotta egypontos előnyét a tabellán a sorozatban háromszor aranyérmes Paris Saint-Germain előtt, és története negyedik bajnoki címét ünnepelhette. (MTI)

VILÁGFOCI

Corinthians: A Barcelonával játékosként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Sylvinho Mendes lett a Corinthians labdarúgócsapatának vezetőedzője. A brazil klub vasárnap jelentette be a 47 éves szakember szerződtetését, hozzátéve, hogy a megállapodás 2022 decemberéig szól. A brazil bajnokság jövő hétvégén kezdődik. Sylvinho a Corinthiansban kezdte futballista pályafutását, majd játszott a Barcelona mellett az Arsenalban, a Manchester Cityben és a Celta Vigóban is. A korábbi kiváló hátvéd 2019-ben rövid ideig edzette a francia Olympique Lyont, másodedzőként pedig Tite-vel és Mano Menezesszel is dolgozott korábban a Corinthiansnál. A Corinthians Sao Paulo legnépszerűbb egyesülete, amely legutóbb 2019-ben nyerte meg az állami bajnokságot. (MTI)