Azt mondják rólad, hogy az egyik legsokoldalúbb középpályás vagy az NB II-ben. Egyetértesz ezzel?
– Sok dicséretet kaptam az edzőimtől, ennek örülök – kezdte a csakfoci.hu-nak Toma György, a Kazincbarcika játékosa. – Én inkább harcosnak tartom magam, mint technikai zseninek. Mindig is azok a játékosok tetszettek jobban, akik küzdöttek, futottak. Nekem például Gattuso volt a példaképem, akinek a játéka nélkül nem tudtak volna villogni olyan klasszisok, mint például Pirlo. A mostani szezonban is mindent elkövettem, hogy bennmaradjunk a Kazincbarcikával, de sajnos nem sikerült.
Mi volt a legnagyobb gond?
– Ha Boér Gábor marad az edzőnk, akkor a 10. hely környékén végzünk. Ő egy kiváló szakember, nem véletlen, hogy az NB I-ből hívták. Úgy tudom, szívesen vitt volna magával Zalaegerszegre, de nem jött össze az átigazolás. A bajnokság elején még egész jók voltunk, de aztán belekerültünk egy komoly hullámvölgybe. Sajnos az sem tett jót a játékunknak, hogy három edzőváltás is volt a szezonban.
Mi lesz a sorsod?
– Talán nem hangzik nagyképűségnek, ha azt mondom: nekem nem az NB III-ban van a helyem. Szeretnék egy olyan NB II-es csapatban játszani, amely a feljutásért harcol. Az az álmom ugyanis, hogy NB I-es futballista lehessek.
Kevesen tudják rólad, de Ukrajnában a legmagasabb osztályban futballoztál.
– Ungváron a Goverla Uzgorod csapatában 18 évesen debütáltam az ukrán első osztályban. Emlékszem, egy Dinamo Kijev elleni mérkőzés volt és a hajrára becserélt az edzőm. Nagyon kikaptunk ugyan, de örök emlék marad. Összesen nyolc meccs jutott nekem az élvonalban, a következő szezonban kiesett a Goverla, majd megszűnt.
Ekkor kerültél Magyarországra?
– Igen, először a Videoton második csapatánál voltam próbajátékon, amikor a Kisvárdának megtetszett a játékom. Nagyon jól éreztem ott magam, akkor még nem beszéltem túl jól magyarul, de a sok ukrán játékos mellett könnyebb volt a beilleszkedés. Onnan elkerültem Cigándra, majd most már három éve a Kazincbarcika játékosa vagyok.
Könnyű volt megszokni a magyar focit az ukrán után?
– Nálunk Ukrajnában már a hétéves gyerekekbe is azt verik bele, hogy minél keményebbek legyenek, csússzanak be, ütközzenek. Ez rám is jellemző volt fiatal koromtól. Itt Magyarországon picit más volt a játék, de ezzel a harcias hozzáállásommal gyorsan tudtam érvényesülni. Azt mondják, folyamatosan fejlődök, egyre érettebb és sokoldalúbb a játékom. Bízom benne, hogy ezt magasabb szinten is be tudom majd bizonyítani.
