Nemcsakfoci: Hetespárbaj után kapott ki a BL-elődöntőben a Győr női kézicsapata

Másfél perc játék után máris kényszerszünet következett, mert mindkét eredményjelző elsötétült. A hiba elhárítása után mindkét csapat hatékonyan védekezett, a kapusok jól védtek, így a szokásosnál kevesebb akciógól született. A győri szélsők és átlövők meglepően rosszul céloztak, a beállókat pedig nem tudták megjátszani a többiek a Brest taktikus védekezése miatt. Ambros Martín vezetőedző a 19. percben időt kért és cserékkel próbálkozott, mert együttese addig mindössze kétszer talált a hálóba akcióból, és a franciák már 7-4-re vezettek. A Brest 5-0-s sorozata után sem boldogult egykönnyen ellenfele kemény védelmével az ETO, amely ezúttal nem a gyors játékot részesítette előnyben, és a szünetben 11-8-as hátrányban volt.

A második félidő hetedik percében Cleopatre Darleux már a tizedik győri lövést hárította, és bár a címvédő felzárkózott 12-11-re, csakhamar ismét négy találat volt a különbség. Ezt követően a labdaszerzésekre, illetve Silje Solberg védéseire, vagyis az egyre javuló védekezésre alapozva lendületbe került az ETO, és egy hatos gólsorozat közben az idén nyáron visszavonuló Görbicz Anita büntetőjével 4-3 után visszavette a vezetést (16-15). A Brest 13 percig nem szerzett gólt, de ez a Győr számára csak a fordításhoz volt elég, megnyugtató előnyt nem tudott kialakítani, így rendkívül izgalmasan alakult a hajrá. Alig több mint két perccel a rendes játékidő vége előtt a magyar együttes emberhátrányba került, de Solberg ismét bravúrosan védett. Az utolsó percben 20-19-nél Görbicz hétméteresét a dán Sandra Toft kivédte, majd Djurdjina Jaukovic egyenlített, így 20-20-as döntetlennel zárult az első hatvan perc.

A ráadás első öt percében két-két gól született, a másodikban egy-egy, így következett a hétméterespárbaj. A BL góllövőlistáját vezető szlovén Ana Gros kísérletét Laura Glauser – aki a hetven perc alatt nem volt pályán – kivédte, majd Veronica Kristiansen a keresztléc fölé lőtt. Estelle Nze-Minko hetesét Darleux védte, így amikor Isabelle Gulldén a hálóba talált, a Brest továbbjutást ünnepelhetett. A két csapat hetedszer találkozott egymással a BL-ben, és három győri siker mellett negyedszer zárult döntetlennel a rendes játékidő.

Eredmény, elődöntő:

Brest Bretagne (francia)-Győri Audi ETO KC 27-25 (11-8, 20-20, 22-22, 23-23) – hosszabbítás után

gólszerzők: Gros 9, Jaukovic 5, Pop-Lazic 4, Toublanc, Gulldén 3-3, Niakate 2, Coatanea 1, illetve Kristiansen 8, Brattset, Amorim, Oftedal 3-3, Görbicz, Fodor, Nze Minko, Faluvégi 2-2

lövések/gólok: 50/27, illetve 50/25
kapusteljesítmény: 43, illetve 33 százalék
kiállítások: 10, illetve 8 perc

(MTI)