Egyelőre nem kell korábbi csapatának a 48-szoros magyar válogatott – bizonytalan a Vidi-játékos sorsa

Elek több mint tíz hónapja került ki a fehérváriak első csapatának keretéből, azóta a klub NB III-as együttesének tagja.

A 32 éves játékos neve minden átigazolási időszakban felmerül több NB I-es klubnál is, tavaly nyáron például Kuttor Attila szívesen vitte volna Mezőkövesdre, de a váltás nem jött össze.

Kuttort azonban kedden kinevezték a Vasas vezetőedzőjének, így nem lenne meglepetés, ha a szakember újra felvenné a kapcsolatot a játékossal.

Úgy tudjuk, Elek Ákos már januárban szívesen visszatért volna ismét Diósgyőrbe, ahol korábban két időszakban is futballozott, de akkor Zoran Zekic vezetőedző érkezését követően főleg külföldi játékosokban gondolkodott a klub. Miután a csapat kiesett az NB I-ből, logikus döntésnek tűnhetett volna a korábbi közönségkedvenc leigazolása, de egyelőre nem keresték a játékost.

Elek a Videotonnal bajnok volt, szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon. Légiósként megfordult Törökországban, Kínában és Kazahsztánban is.