A Mark Gellard által vezetett csapat támogatásával nyerte meg a floridai 25 ezer dollár pénzdíjazású ITF-tornát Udvardy Panna. Az Egyesült Államokban élő fiatal magyar teniszezőnő úgy érzi, hogy egészen más mentalitással lép pályára, amióta profi team áll mögötte.
Udvary Panna (j) párosbeli partnerével, az orosz Armina Anshbával
Eddigi karrierje legnagyobb sikerét érte el Udvardy Panna (WTA 233.) a floridai Naples városában megrendezett 25 ezer dollár összdíjazású ITF-torna megnyerésével. A kaposvári születésű, 22 éves játékos utoljára 2017 szeptemberében, Székesfehérváron diadalmaskodott egyesben, ám az még egy 15 ezer dolláros viadal volt. Párosban azóta többször sikerült győznie, idén már kétszer is, Buenos Aires-ben, majd Cordobában. Utóbbi tornán egyesben is döntős volt, ám akkor még nem sikerült teljesítményére feltenni a koronát. Az Egyesült Államokban készülő magyar teniszező idén láthatóan minden eddiginél jobb formában van.
– Vajon mi változott a korábbiakhoz képest, mi áll a sikerei hátterében? – tettük fel a kérdést Udvardy Pannának.
− Tavaly decemberig kell visszamennünk az időben, akkor váltottam ugyanis edzőt. Mark Gellard ismert brit coach keresett meg az egyik győzelmemet követően, mert fantáziát látott a játékomban. Addig egy akadémián készültem, ahol a körülmények ugyan biztosítottak voltak, de mindent magam intéztem. Mark megjelenésével egy profi csapat állt mögém. Az argentin Cristian Kordasz személyében most már utazóedzőm is van, és szponzort is találtak. Korábban rengeteg időm ment el az edzések szervezésére, tervezésére, a versenyek helyes kiválasztására, s bármennyire is igyekeztem ezt jól csinálni, azért még mindig egy fiatal játékos vagyok, minden idegszálammal a meccseimre kellene koncentrálnom. Nagyon örülök, hogy ez most lehetségessé vált, és annak is, hogy ilyen gyorsan eredményt tudtam produkálni.
− Ennyire fontos a jó csapat, és a jó szervezés?
− Igen, ennyire. Egy teniszező sikere ugyanis olyan sok apró dolgon múlik, hogy szinte képtelenség egyedül mindenre figyelni. Az étkezésemmel éppúgy törődnek, mint az általános közérzetemmel. Állandóan egyedül utazni, és megoldani a problémákat, nem volt könnyű. A sportpszichológus sem azért foglalkozik velem mostantól, mert általános nehézségeim vannak, hanem azért, hogy bármilyen kérdésemmel nyugodtan fordulhassak hozzá. Ő is sokat segített abban, hogy más felfogásban játszhassak, s ez éppen a legutóbbi tornán volt nyomon követhető.
− Mire gondol?
− A mexikói Contreras Gomez elleni elődöntőm volt a legnehezebb, pedig a meccs nagyon jól indult. Simán nyertem az első szettet. A másodikban azonban három-nullás vezetésnél elkezdtem izgulni, és már az járt a fejemben, ha így haladok, megnyerhetem a meccset. Pedig csak a pillanatra kellett volna koncentrálnom és menni tovább, ahogy addig tettem. Persze, hogy elment a második szett és a harmadikban kellett dűlőre vinnem a dolgot. Először tudtam alkalmazni azt, amit az utóbbi hónapokban tanultam: a meccsnek akkor van vége, amikor kezet fogunk. Egy perccel sem korábban. Alapvetően soha nem volt problémám az önbizalmammal, ám amikor egy találkozó rosszra fordult, akkor gyakran elkezdtem kételkedni magamban. Most már tudom, hogy ez hiba, ehelyett az ellenfél dolgát igyekszem a lehető legjobban megnehezíteni, egyetlen könnyű labdát sem adva neki. Ezzel a hozzáállással pedig végül a meccs sorsa is fordulni fog.
A teljes írás a tenisz-palya.hu-n olvasható
