NB I: Szerb középpályás a Honvéd harmadik nyári igazolása – hivatalos

A Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a korábban a szerb utánpótlás-válogatottban is szereplő, a középpálya több posztján is bevethető Dusan Pantelicet.

A 28 esztendős játékossal – aki a kispestiek harmadik nyári szerzeménye Szappanos Péter és Nono után – egy évre szóló, hosszabbítási opcióval ellátott szerződést kötöttek.

Dusan Pantelic Kragujevácon született, az FK Rad Beograd együttesében nevelkedett (játszott az U17-es és az U19-es válogatottban is), a szerb első osztályban összesen 126 találkozón szerepelt, légiósként a görög első ligás Giannina gárdáját erősítette, a legutóbbi két szezont pedig a Radnicski Nis csapatában töltötte.

„A Honvéd az egyik legismertebb magyar klub, komoly hagyományokkal bíró egyesületről van szó, boldog vagyok, hogy itt lehetek, úgy érzem, jó döntés lesz – nyilatkozta a szerződés aláírását követően Dusan Pantelic a honvedfc.hu-nak. – Ha nem is napi szinten, de figyelemmel követtem a magyar bajnokságot, tavasszal láttam néhány meccsét a Honvédnak, illetve tudom, hogy itt játszott Djordje Kamber, míg korábban Maro Vidovic és Aleksandr Ignjatovic személyében volt szerb játékosa a klubnak. Ami a jövőt illeti, a legfontosabb a csapat jó szereplése, szeretnénk minél előbb végezni a tabellán, és csak ezt követően beszélhetünk az egyéni ambíciókról. Természetesen akkor lennék a legboldogabb, hogy úgy lenne sikeres a Honvéd, hogy ebben nekem is nagy szerepem van. A barátnőm Budapesten él, az egyik légitársaságnál dolgozik, ezért is örülök, hogy itt folytatom a karrieremet.”