17 éves tehetség érkezik a Milanhoz a Nantes-ból

A 17 éves Clinton Nsiala-Makengo a Milan utánpótlásában folytatja pályafutását.

A Milan Primavera az előző idényben a középmezőnyben végzett a bajnokságban, azonban a következő szezonban részt vesz az UEFA által szervezett Ifjúsági Bajnokok Ligájában. Ennek következtében indokolttá vált a csapat megerősítése, hogy a nemzetközi porondon is helytálljon.

Daniele Longo, a Calciomercato újságírója tényként közölte, hogy a Milan vezetősége szerződtette Clinton Nsiala-Makengót a Nantes U17-es együtteséből.

A francia utánpótlás-válogatott futballista ingyenes átigazolással csatlakozik a piros-feketékhez és a 2021/2022-es idényben a Primavera csapatot fogja erősíteni. Nsiala-Makengo posztja középhátvéd és két évet töltött a Nantes utánpótlásában.

A 17 éves tehetség Geoffrey Moncada, a Milan játékosmegfigyelőjének ajánlásával került leigazolásra. Moncada világhírű névnek számít a szakmájában és 2018 decembere óta áll a klub alkalmazásában, előtte a Monacónál dolgozott.