– A tulajdonos úr végtelenül korrekt volt velem végig, külön köszönöm neki a bizalmat – kezdte Nagy Sándor a csakfoci.hu-nak. – Örök hálával tartozom neki, ahogy az elnök úrnak is. Nem tudok azonban mindenkiről pozitívan beszélni.
Kikre gondolsz?
A tiszakécskei időszakom legnagyobb tanulsága, hogy egy vezetőedzőnek egy bizalmast mindenképp vinnie kell magával, ha új csapathoz igazol. Nem biztos, hogy a kollégák mindig, minden helyzetben mellettem álltak, többször egyedül maradtam.
Ez miben nyilvánult meg?
– Nem éreztem a támogatást, az egyenességet és a lojalitást is hiányoltam.
A feljutó csapatot mennyire sikerült megerősíteni az NB II-re?
– Ez is komoly probléma volt, mert semennyire. Azok közül, akiket szerettem volna Tiszakécskére hozni, csak Végső Elődöt sikerült megszereznünk. Igazoltunk ugyan játékosokat, de úgy éreztem, hogy a minőség helyett a mennyiségre mentünk rá. Például egyetlen gólerős támadót sem tudtunk a csapatunkhoz csábítani. Ilyen előzmények után talán négy meccsnél több bizalmat érdemeltem volna a sportigazgatótól, főleg annak tudatában, hogy az NB III-at 16 pontos előnnyel nyertük meg tavasszal.
Te miben hibáztál?
– Leginkább abban, hogy túlságosan megbíztam olyan emberekben, akikben nem lett volna szabad és a stáb kialakításánál előrelátóbbnak kellett volna lennem. Mindezek ellenére életem egyik legszebb évét töltöttem Tiszakécskén.
– Örökre a szívembe zártam a klubot, soha nem felejtem el azt a szeretetet, amit a szurkolóktól kaptam. Nekem tiszta a lelkiismeretem, a játékosok zömével is remek volt a kapcsolatom, amikor eljöttem sokan felhívtak és megköszönték a közös munkát. Ennél jobb visszajelzés nem kell. Tanultam a hibákból, a következő csapatomnál körültekintőbb leszek.
Nagy Sándor az előző szezonban feljuttatta a Tiszakécskét az NB II-be, négy évvel ezelőtt pedig a Sepsiszentgyörggyel lépett osztályt: Valentin Suciu edzőtársaként a második ligából a román élvonalba vezették az erdélyi csapatot.
