Kirúgták a 7 meccse nyeretlen magyar edzőt – a Honvéd korábbi kupagyőztese váltja

Csütörtökön jelentette be a másodosztályban szereplő Budaörs SC, hogy már nem Márkus Tibor irányítja a felnőtt együttest, a klub ugyanis felmentette az első csapat élén végzett munka alól a szakvezetőt, aki tavaly szeptemberben vette át a vezetőedzői feladatokat, korábban Miskei Attila és Bognár György asszisztenseként is tevékenykedett.

A budaörsiek közleménye azt is hozzáteszi, hogy a csapatot ideiglenesen az eddigi másodedző, Rajnay Attila készíti fel.

csakfoci.hu úgy tudja, nagy valószínűség szerint a korábban játékosként a Budapest Honvéddal Magyar Kupa-győzelmet is ünneplő

Gabala Krisztián veszi majd át véglegesen az NB II-es együttes irányítását.

Gabala vezetőedzőként korábban a Budapest Honvéd II, a Csepel FC, a Hatvan és a BVSC-Zugló élén is dolgozott.

Sztárként vinnék a Vidi elfelejtett játékosát: “A legnagyobb átigazolási bomba”