Csaknem egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Profi teniszezők Szövetsége (ATP) vizsgálatot indítson Alexander Zverev ügyében. A tokiói olimpia férfi egyes bajnoka a tizenegy hónappal ezelőtt kirobbant botrányról kiszivárgott hírek szerint hosszú időn keresztül bántalmazta barátnőjét, Olja Saripovát, aki annyira összezuhant a történtek hatására, hogy csak az utolsó pillanatban sikerült visszarángatni az öngyilkosságból.
Zverev és barátnője
A hölgy keresztneve körül van némi bizonytalanság. Hol Oljának, hol Olgának írják a világlapok. Mindenesetre nagy volt a szerelem Alexander Zverev és közte, olyannyira, hogy közös Instagram-profilt is működtettek saschaandolga néven.
2019-ben, a sanghaji ATP Masters 1000-es tornán pattant ki a botrány.
Ekkor borult ki a bili, Olga megvádolta Zverevet, hogy rendszeresen verte, öklével az arcába csapott, sőt, párnával fojtogatta is. A párkapcsolati abúzus odáig fajult, hogy a lelkileg összetört Saripova véget akart vetni az életének.
A genfi Rod Laver-kupán történt, amikor Zverev először vágott ököllel Saripova arcába, hogy az elkeseredett lány inzulint fecskendezett a vénájába, amiről tudni kell, hogy annak, aki nem cukorbeteg, halálos is lehet. Márpedig a nő egészséges volt. A végsőkig elkeseredett hölgy az inzulin befecskendezése után bezárkózott a fürdőszobájába, és csak a torna egyik rendezőjének lélekjelenlétén múlt, hogy sikerült megmenteni az életét. Az illető rátörte az ajtót, gyorsan beadták neki az inzulin ellenszerét, és így nem lett nagyobb baj az öngyilkossági kísérletből.
A teniszvilág azonban – legalábbis a legfelső szinten – összezárt, és megpróbálták szőnyeg alá söpörni az ügyet, írja az Inside the Games.
Mary Carillót, a neves teniszkommentátort nem engedték dolgozni az idei Laver-kupán, mert szóvá akarta tenni Zverev bántalmazási ügyét.
Alexander Zverev (Fotó: AELTC / Edward Whitaker – Pool / Getty Images)
Egy idő után azonban már nem lehetett eltitkolni az esetet, és most az ATP – csaknem egy év elteltével, tehát jócskán megkésve – vizsgálatot indított az ügyben.
Massimo Calvelli, az ATP ügyvezetője megpróbálja menteni a menthetőt. A szervezetnek ugyan nincs protokollja a családon/párkapcsolaton belüli erőszakra, de Calvelli azért nyilatkozott:
- Mélységesen elítéljük a kapcsolati erőszak minden formáját, és kivizsgálunk minden olyan esetet, amely kapcsolatba hozható valamelyik tornánkkal vagy teniszezőnkkel – mondta. – Az Alexander Zverevvel szemben megfogalmazott vádak rendkívül súlyosak, és kötelességünk végére járni az ügynek. Úgy tudjuk, Zverev áll a vizsgálat elé, miközben tagadja az ellene felhozott vádakat.
A szemfüles fotósok felvételeket készítettek Zverev nyakáról, amelyen karmolások nyoma látszik. Mindez röviddel azok után történt, amikor kettejük között az egyik legvéresebb inzultus lezajlott, amelynek során a teniszező megütötte, a fürdőszoba falának nyomta, és fojtogatta a nőt, aki erejéhez mérten védekezett, és közben megkarmolta Zverev nyakát – ahogy azt egy, a Slate.com-nak adott interjúban elárulta.
Zverev már kellemetlen helyzetbe került az idei US Openen is,
amikor az újságírók elkezdték feszegetni a párkapcsolati abúzus témáját, de a német teniszező megtagadta a választ a neki feltett kérdésekre. Sőt, még ő kezdett el fenyegetőzni, mondván, hogy jogi lépéseket tesz Saripova és az esetet először megszellőztető Racquet Magazine ellen.
Zverevre rájárt a rúd.
Egy másik barátnője, bizonyos Brenda Patea megjelentetett egy Twitter-üzenetet, amelyben arról írt, hogy várandós, és már az ötödik hónapban van.
Az apa pedig nem más, mint Alexander Zverev. Idő közben a kicsi megszületett, de a teniszező nem vette a nevére…
(Index, Ch. Gáll András)
Post Views: 37