Szalait csak csillagászati összegért adnák el a télen – sajtóhír

A Fenerbahce a török élvonal első helyén áll 19 ponttal, ami elsősorban a védelem kimagasló teljesítményének köszönhető: az idén januárban érkező Szalai Attila és a nyáron szerződtetett Kim Min-Jae kettejük vezérletével a Fener nyolc mérkőzés alatt csak hat gólt kapott, ami a Hataysporral holtversenyben a legkevesebb a bajnokságban, erre legutóbb kilenc éve volt példa.

A törökök elégedettek a védőpárossal, ennek egyértelmű jelét adták az elmúlt időszakban: “Szalai Attia és a Nagy Fal” címmel jelent meg cikk a kettejük teljesítményéről. Nem véletlen tehát, hogy Európa topklubjai figyelik Szalai és Kim teljesítményét hétről hétre. A török szerint amennyiben a párostól megválna a Fener, akkor nagyobb összegű bevételre telhetne szert az isztambuli klub.

A haberturk.com úgy tudja, az érdeklődők ellenére a vezetőség szeretné egyben tartani a csapatot és sikereket elérni, így azt a döntést hozta, hogy nem engedélyezi Szalai Attila átigazolását sem, hacsak nem érkezik érte csillagászati ajánlat a télen.

Mint írják, a Fenerbahce az idei szezonban a bajnokságra összpontosít, szeretné elhódítani fennállásának 20. bajnoki címét, ezért nem szándékozik eladni egyik legjobbját.

Hetekkel ezelőtt olvasni lehetett arról a török sajtóban, hogy a Diego Simeone vezette spanyol bajnoki címvédő Atlético Madrid ismét megpróbálja szerződtetni a 23 éves hátvédet, azonban a fentiek ismeretében erre nem sok esély mutatkozik.

A döntést azok után hozták meg, hogy Ali Koç elnök és Vitor Pereira vezetőedző a válogatott szünet alatt egyeztetett egymással, és megvitatták a csapat aktuális helyzetét. A török lap azt is megtudta, a klub első embere bízik a portugál edzőben, ahogy az együttes töretlen fejlődésében.

Rossi Szalai milliós Atlético-ajánlatáról és a Napoliról: “Mondtam már neki, hogy ha jön a válogatotthoz, akkor ezeket felejtse el”