Két NB I-es bajnoki cím és három Magyar Kupa-győzelem részese volt a Debreceni VSC-ben 2009 és 2013 között a hondurasi középpályás, Luis Ramos, aki jelenleg a harmadosztályú Cigánd játékosa. A 36 éves játékos a civishir.hu-nak adott interjújában, hogy a szlovák másodosztályú Nagymihály játékosa volt, amikor a Nyíregyháza akkori vezetőedzője – a Kisvárda jelenlegi sportigazgatója -, Révész Attila hívta őt a Szparihoz 2008-ban, azóta Magyarországon él és a magyar nyelvet is megtanulta, mert úgy véli, “az ember tanulja meg annak az országnak a nyelvét, ahol él.”
Ramos arról is beszélt, hogy már megszokta az itteni klímát, de azért még mindig sokat panaszkodik az időjárásra, mégis szívesebben van hazánkban, mint Hondurasban.
– Honduras a földrajzi adottságait tekintve gyönyörű ország Közép-Amerikában. A partjait keleten a Karib-tenger, nyugaton a Csendes-óceán mossa, de hegyei is vannak, nagyon magasak, ami Magyarországon hiány. Hondurasnak azonban egy nagy baja van: nem lehet biztonságban élni. Mindent áthat a bűnözés, a drogbiznisz. Sajnos nagy a szegénység, és nagyon könnyű rossz útra térni. Amikor hazamegyek, és érdeklődöm a régi barátaim felől, akkor azt a választ kapom, hogy az egyik a börtönben van, a másik már halott, mert lelőtték. A helyzet pedig egyre romlik. Húsz évvel ezelőtt még csak egymással háborúztak a gengszterek, de ma már drogdílerek vannak minden utcasarkon. Tudniillik Honduras a híd a legfőbb kokaingyártó, Kolumbia, továbbá Mexikó és az USA között. Drogkartellek alakultak, amelyneknek tagjai időnként véres leszámolásokat rendeznek a nyílt utcán. Hondurasban nem ülhetsz ki nyugodtan egy teraszra italozni, mint például Debrecenben, mert ha véletlenül ott ül a kerthelyiségen egy célpont, egy célszemély, akkor a kivégzőosztag nincs tekintettel a többi vendégre, mindenkibe golyót eresztenek. A gazdagok sincsenek biztonságban. David Suazo – aki tizenhárom évet játszott az olasz első osztályban, a Cagliariban és az Interben – súlyos váltságdíjat fizetett a testvéréért emberrablóknak. Neki szerencséje volt, de egy másik neves hondurasi futballista, Wilson Palacios – aki a Tottenham Hotspur játékosa volt – már nem kapta vissza a testvérét élve – mondta a Loki korábbi bajnoka az ottani állapotokról.
Ramos hozzátette, szerencsére a családjából már senki nem él Hondurasban, legalábbis azok, akikkel felnőtt, édesanyja, a két nővére, a húga és az öccse. Édesapjával nem tartja a kapcsolatot, nem családcentrikus ember ,tíz gyereke van különböző nőktől.
– A kilenc féltestvérem közül sem ismerek mindenkit. Kilencéves lehettem, amikor megtudtam, hogy van egy olyan féltestvérem, akivel ugyanabban az évben születettünk. Apám tíz gyereke még semmi az anyai nagyapám teljesítményéhez képest. Ő huszonnégy gyermeket nemzett, azaz édesanyámnak huszonhárom testvére van. Amikor dédnagymamám százéves volt, több mint háromszázan jöttünk össze, és mindenki vér szerinti családtag volt. A felét sem ismertem személyesen. Szóval nagy a család! Megesett, hogy megtetszett egy lány az utcán, udvarolni kezdtem, de hamar kiderült, hogy az unokatestvérem. Nekem csajozni sem volt egyszerű! – folytatta Ramos, majd Debrecen városával kapcsolatban kiemelte, ami leginkább tetszik neki, az a közbiztonság, ami itt természetes érték.
– A magyarok fel sem fogják igazán, milyen nagy kincs birtokában vannak. Magyarországot egyébként is nagyon megkedveltem, itt születtek a gyerekeim, itt fociztam, most már sok minden ideköt, és a jövőmet is itt tervezem. – jegyezte meg a középpályás, akinek a DVSC-ben eltöltött évek jelentették futballkarrierje csúcsát. –Ahogy ide szerződtem, rögtön Bajnokok Ligája-selejtezőben találtam magam. Óriási váltás volt ez az életemben. Liverpoolban úgy kaphattam kezdőként lehetőséget, hogy Kiss Zoli sárga lapok vagy sérülés miatt, már nem emlékszem, nem tudta vállalni a játékot. Életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt, amikor Herczeg András közölte velem, hogy kezdő leszek az Anfield Roadon. Mindent beleadtam, amit csak tudtam, majd a hetvenedik percben begörcsölt a vádlim, cserét kellett kérnem. Sírtam, amikor lejöttem a pályáról. Az egy nagyszerű csapat volt, kétszer is megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát, és azt hiszem, a meccsek legalább felén kezdőként játszottam. Erre mindig is nagyon büszke leszek!
A hondurasi középpályás több korábbi debreceni játékostársát is kiemelte.
– Czvitkovics Péter elképesztően jó játékos volt, nem értem, miért nem vitte sokkal többre. A tökéletes technikai képzettsége lenyűgözött. Nem volt gyors, de azért lassú sem. Játszott Belgiumban egy rövid ideig, de benne sokkal több volt. Varga Józsefet a munkabírásáért kedveltem, hihetetlen, mennyit futott egy meccsen. Nagy harcos volt Szakály Peti is, elöl pedig Rudolf Gergely is különleges képességekkel bírt. Abban a csapatban minden poszton nagyszerű futballisták játszottak – mondta és külön kiemelte Adamo Coulibalyt, aki számár olyan, mintha a testvére lenne.
Ramos 2016 nyarán az iraki Al-Zawraa együtteséhez írt alá egy évre, de érthető okoknál fogva csak egy fél évig maradt ott.
– Irakban képtelenség élni. Előfordult, hogy edzés közben, tőlünk nem messze robbant fel valami, azt hittem, beszakadt a dobhártyám, három napig fájt a fülem. Később kiderült, a stadion mellett egy gyerek rálépett egy taposóaknára. Hondurasi vagyok, megszoktam a „húzós” helyeket, de Bagdad, az más. Elmondani sem lehet, milyen katasztrofális állapotok uralkodnak az egész városban. Pedig az irakiak imádják a focit. Ugyanúgy, mint Hondurasban, vagy egész Latin-Amerikában. Bagdadban már akkor is szurkoltak, amikor felszálltunk a buszra, minden játékosnak dalt írtak, énekeltek, bálványoztak. Ezzel együtt decemberben hazajöttem, és hívtam őket telefonon, hogy ne várjanak, nem megyek vissza – emlékezett vissza Ramos, akinek a 28 éves öccse, Anthony Choco Lozano a spanyol élvonalbeli Cádizban játszik és nagyszerű idényt is fut, 12 bajnokin 4 gólt és 3 asszisztot jegyzett. Lozano legutóbb a járvány előtt, két évvel ezelőtt járt Magyarorszságon. – Budapest lenyűgözte, azt mondta, a világ legszebb városa. Annyira megszerette a darált csípős paprikát, amit a gulyásleveshez adtak egy éteremben, hogy feltankolt belőle, és Spanyolországban is azt eszi.
Ramos a kezdeti magyarországi éveivel kapcsolatban még elmondta, nagyon nehéz volt megtalálnia a helyét, mert alig szóltak hozzá, ült egyedül az öltözőben, és a legrosszabbra gondolt.
– Egy idő után rájöttem, hogy a magyarok egyáltalán nem rasszisták, hanem csak zárkózottak, és ezt az évek során meg is szerettem, mert ha nagy nehezen megnyílnak, akkor már olyanok, mint a latinók. Igaz, időnként találkozom olyanokkal, akiken látom, hogy nem barátkozós a tekintetük, de ezzel semmi gond, legalább őszinték – mondta, majd arra a kérdésre is válaszolt, hogy bántották-e már Magyarországon a bőrszíne miatt. –Soha! A pályán természetesen hall az ember ezt-azt, de ha szőke lennék, akkor is kapnék idegenben, úgyhogy ezeket nem számolom. Az utcán, a boltban, vendéglátóhelyiségben, társaságban soha nem inzultált senki azért, mert fekete vagyok.
A teljes interjú ide kattintva olvasható!
