Az augusztusi berlini felnőtt Európa-bajnokságon öt, a nankingi ifjúsági olimpián négy, a dordrechti ifjúsági Eb-n három, a most hétvégén zárult balatonfüredi junior nyílt vízi világbajnokságon pedig két aranyat nyertek a magyar úszók, miközben a sikerszériát seregnyi további érem egészítette ki e világversenyeken – összegezték a lényeget a sportági ,,aranynapoknak” szentelt szerdai sajtótájékoztató résztvevői.
Kósa Lajos, a 2021-es magyarországi felnőtt vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke azt emelte ki, hogy a balatoni esemény nagyszerű főpróba volt a hét év múlva esedékes csúcsviadal előtt, már csak azért is, mert a magyar úszósport először rendezett idehaza vb-t.
,,Merész debütálás volt, hiszen bő egy hónap állt rendelkezésre, ami nem mondható soknak” – fogalmazott, majd megemlítette Cornel Marculescunak, a vizes világszövetség, a FINA ügyvezető igazgatójának reagálását, aki kitűnő színvonalon megszervezett vb-ről, elsőrangú körülményekről, és teljes megelégedettségéről írt gratuláló levelében.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette, hogy szenzációsan szerepeltek az úszók mindhárom nagy versenyen, és annak a reményének adott hangot, hogy a sportág legjobbjai Rióban, a 2016-os nyári olimpián is jól fognak teljesíteni. ,,Megvan az esély rá, hogy két év múlva is ünnepeljünk, a MOB megadja az anyagi, erkölcsi, szakmai támogatást” – jelentette ki.
Simicskó István sportért felelős államtitkár kitért rá, hogy a kormányzat 50 millió forinttal támogatta a junior-vb megrendezését, és úgy fogalmazott, jó ötlet volt Gyárfás Tamás sportági elnök részéről, hogy Magyarország vállalja el a házigazda szerepét a visszalépni kényszerülő Izrael helyett.
,,Sportdiplomáciában is tovább erősödtünk” – hangsúlyozta, majd hozzátette: fontos, hogy jöjjenek az eredmények, de az is, hogy minél több gyermek tanuljon meg úszni Magyarországon. Ez utóbbival kapcsolatban hatalmas fejlődésnek nevezte, hogy az utánpótlásban a létszám egy év alatt ötezerről 6500-ra nőtt.
A sajtótájékoztatón jelenlévő versenyzők idei legeredményesebbje, a berlini Európa-bajnokságon hat érmet, közte három aranyat nyerő Hosszú Katinka elmondta, hogy a maga részéről nem igényel külön motivációt a folytatáshoz.
,,Ha jönnek az eredmények, már azon jár az eszem, mit és min lehetne még tovább javítani, hogy még jobb úszó legyek. A nagy cél természetesen a riói olimpia, mert olimpiai aranyam még nincsen – mondta a vb- és Eb-győztes versenyző. – Még csak félúton vagyunk a Rióba vezető úton, de nagyon sok idő nincsen, bőven akad még elvégzendő munka.”
A londoni olimpia bajnoka, a vb- és Eb-győztes Gyurta Dániel arról beszélt, sajnálja, amiért a múlt hónapi németországi kontinensviadalon nem állt rajthoz fő számában, a 200 méteres mellúszásban.
,,Ezt a döntést meg kellett hozni, éppen azért, hogy két év múlva, Rióban legyek a legjobb formában, és akkor meglesz a hőn áhított diadal ott is – mondta, rávilágítva, hogy neki, aki hosszú évek óta halmozza az aranyakat a világversenyeken, fontos volt, hogy ebben az évben tudjon szusszanni. – Az Eb nem kis verseny, de ha az olimpiával hasonlítjuk össze, akkor Rio felé billen a mérleg” – fogalmazott Gyurta.
Verrasztó Dávid arról beszélt, hogy egy tizedmásodpercnyire volt élete legjobb időeredményétől 400 vegyesen, így Berlinben elégedett volt a teljesítményével (meg persze az Eb-arannyal), azzal azonban tisztában van, hogy javulnia kell, ha a világbajnokságon érmet szeretne szerezni, nem is beszélve az olimpiáról.
Az ifjúsági olimpia bajnokai életük meghatározó élményeként beszéltek a nancsingi három hétről, de Szilágyi Liliánát, Kenderesi Tamást és Grátz Benjámint is már az foglalkoztatja, miként lesznek képesek helytállni a felnőtt mezőnyben – mindenesetre mindhármuknak nagy terveik vannak már 2015-re.
Természetesen a füredi nyíltvízi vb hősei is megszólaltak, Kiss Nikoletta – aki az esemény elején névnapja alkalmából rögtön egy hatalmas virágcsokrot vehetett át Kósa Lajostól -, világbajnok csapattársai, Kiss Attila és Orosz Ádám, valamint a junior egyéni viadalban bronzot szerző Sibalin Flóra egyaránt szót ejtett arról, hogy bár két napja vége a viadalnak, még mindig csupán emésztgetik az érzést, hogy ennyire jól sikerült a balatoni hétvége. A csapat tagjai pedig abban is egyetértettek, hogy Magyarországon a dobogó tetején hallgatni a magyar Himnuszt egyszerűen semmihez sem hasonlítható érzés.
Hölgyek, urak – akkor csak előre, 2021-ben ugyanez megint átélhető!

Fotó:Szaka József
A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.




