Újabb csapás a Honvédnak: Az MLSZ már csak jövőre engedi játszani a csapatkapitányát

Batik Bence a szombati, végül 2-1-re elveszített Újpest elleni bajnoki második félidejében kapott azonnali piros lapot Vad II István játékvezetőtől, amiért egy szabadrúgást megelőző lökdösődésben megütötte a görög Georgios Koutroumpist.

Emiatt az MLSZ-FEB keddi ülésén a kispestiek csapatkapitánya a 4 soron következő bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült, azaz 2021-ben már nem léphet pályára az OTP Bank Ligában, ami igen rossz hír a meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújtó Honvédnak.

A fővárosi rangadó egyéb témát is szolgálatott az ülésen: a Fegyelmi Bizottság mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárást indított szurkolóik rendzavarásai (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása), valamint az Újpestnél pirotechnikai eszközök használata miatt. Az ügyet a FEB a későbbiekben tárgyalja.

Ezek mellett az alábbi határozatokat hozta meg a grémium kedden:

NB I

Palincsár Martin (MTK) 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

NB II

Király Patrik (Békéscsaba) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Jovánczai Zoltán (Érd) 2, Vita Dániel (Puskás) 2 és Stefán Tivadar Dávid (Vác) 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Móricz Roland masszőr (Cevasport) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női felnőtt nagypályás bajnokságok és kupák

Horváth Vivien (Novai) 1 soron következő női felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Női és férfi felnőtt futsalbajnokságok és kupák

Kövesdi Zsombor (Kistarcsa) 1, Csányi Dávid István (Dunaújváros) 1, Fujsz Richárd (Kanizsa Futsal) 2, Szőke Ádám (Kanizsa Futsal) 6 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Schuller Ferenc (Kanizsa Futsal) minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől 2021. november 30. napjától 4 hónapra szóló eltiltást kapott.

Két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltás

Musliu Visar (Fehérvár) és Honti Attila Zsolt (Dabas-Gyón) 1-1 soron következő bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás,

Szabó Zsolt Árpád (TFSE) 1 soron következő futsalbajnoki mérkőzésre szóló eltiltás (mlsz.hu)

Honvéd: Váratlan fordulat az edzőkérdésben – ez a döntés született Horváth Ferenc jövőjéről