Női kézilabda-vb – A csehek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Női kézilabda-vb – A csehek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott
Kormány Sport

A magyar női kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott a spanyolországi világbajnokságon, mivel 32-29-re legyőzte Csehországot a csoportkör második fordulójában, Llíriában.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: – Az előző mérkőzés után hazudtam, azt mondtam, hogy 29 kapott góllal nem lehet nyerni, ma mégis újra sikerült így nyernünk. A védekezés valamennyit javult a szlovákok elleni mérkőzés óta, viszont kiderült, hogy a visszarendeződéssel még mindig gondjaink vannak, de mindig van valami, amiben lehet fejlődni, ma éjszaka már a németek ellen készülünk és ezeket a javítandó dolgokat is megnézzük közelebbről.

Lukács Viktória, a magyar válogatott jobbszélsője: – Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzésünk ezen a vb-n, hogy harcolnunk kell és meg kell halnunk majd a pályán. Amikor feljött az ellenfél, akkor sem ment el a hitünk, végig harcoltunk és felszántottuk a pályát ezért a győzelemért és a továbbjutásért. Nagyon örülünk, hogy ennyi magyar szurkoló kilátogatott a helyszínre, nagy szükségünk van a támogatásukra.

Klujber Katrin, a válogatott jobbátlövője: – Az első félidőt nem úgy kezdtük, ahogy szerettük volna, a védekezésben még mindig érzek némi hiányt, de ha így meg tudjuk nyerni a második félidőket, akkor nagy gondunk nem lehet. Azt érzem magamon, hogy kicsit felszabadultabban játszom, remélem, hogy ez így is marad és nem lesz hullámvölgy sem az én, sem a csapat teljesítményében. Örülök a mérkőzés legjobbja címnek, de én azt szeretném, hogy mindig a csapat legyen eredményes és győzelem legyen a mérkőzéseink vége.

A mérkőzés elején lépéselőnybe került az ellenfél, azonban Háfra, Lukács és Klujber góljainak köszönhetően hamar átvette válogatottunk a vezetést. A következő percekben Bordás, Klujber és Márton megmozdulásai négygólos magyar előnyhöz vezettek. A 13. perc elején ismét Klujber Katrin lendületből érkezve cselezte ki a cseh védőket és lőtt hatalmas gólt, ezt követően Jan Basny, az ellenfél szövetségi kapitánya időt kért 8-4-es magyar vezetésnél. Ez némileg megtörte a mieink lendületét, a 4 perces magyar gólcsendet Klujber törte meg. Ezután azonban gyors cseh gól következett beállóból, de Márton Gréta szintén gyorsan válaszolt. Az első játékrész utolsó tíz percébe lépve Kácsor szerzett hatalmas gólt, ezzel háromra növelve a magyar előnyt. Ezt ismét 4 magyar gól nélküli perc következett, miközben Tóth Eszter kétperces büntetést kapott és időközben az ellenfél is kiegyenlített. Az utolsó öt percben kettős emberhátrányban kellett játszani nemzeti együttesünknek, Vámos Petra góljai azonban fenntartották a magyar előnyt, így 17-15-ös magyar vezetésnél következhetett a szünet.

A második játékrész több magyar hibával, valamint egy újabb kétperces büntetéssel indult, Klujber Katrint állították ki a francia bírók. A 36. percben 18-17-es magyar vezetésnél Vámos harcolta ki az első cseh kiállítást, az emberelőnyből jól jött ki nemzeti együttesünk, sikerült két gólt szereznünk, míg az ellenfél gólképtelen volt. Ez lendületet adott a magyar csapatnak, Márton Gréta és Klujber Katrin több labdát is szerzett, amelyekből levezetett sikeres támadásokkal pedig egyre csak duzzadt a magyar előny. A 45. percben 25-20-as magyar vezetést mutatott az eredményjelző. 13 perccel a vége előtt Golovin Vlagyimir időt kért. A mérkőzés hátralévő részében válogatottunk tartani tudta előnyét, a 32-29-es győzelem pedig középdöntőbe való továbbjutást ért.

A magyar női válogatott világbajnokságra benevezett 18 fős kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Motherson Mosonmagyaróvári KC), SZIKORA Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők: KOVÁCS Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: ALBEK Anna (TuS Metzingen, német), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), PLANÉTA Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók: TÓTH Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), VÁMOS Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), SZABÓ Laura (MTK Budapest), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (Győri Audi ETO KC), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: FODOR Csenge (Győri Audi ETO KC), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir
Edző: PIGNICZKI Krisztina
Kapusedző: DULEBA Norbert

A cseh válogatott kerete:
Kapusok: Karin REZACOVA (DHC Plzen), Petra KUDLACKOVA (JDA Dijon Handball), Michaela MALA (DHC Plzen)
Balszélsők: Adela STRISKOVA (DHK Banik Most), Veronika MALA (SG BBM Bietigheim)
Balátlövők: Kamila KORDOVSKA (HSG Blomberg-Lippe), Marketa JERBAKOVA (Vipers Kristiansand), Magda KASPARKOVA (DHK Zora Olomouc), Charlotte CHOLEVOVA (DHK Banik Most)
Irányítók: Veronika MIKULASKOVA (DHK Banik Most), Julie FRANKOVA (DHC Slavia Praha)
Beállók: Veronika ANDRASKOVA (DHK Banik Most), Michaela HOLANOVA (DHK Banik Most)
Jobbátlövők: Silvie POLASKOVA (TJ Sokol Ostrava-Poruba), Marketa HURYCHOVA (HBC St Amand les Eaux), Sara KOVAROVA (Kastamonu Belediyesi GSK)
Jobbszélsők: Jana KNEDLIKOVA (Vipers Kristiansand), Dominika ZACHOVA (Thüringer HC)

Szövetségi kapitány: Jan BASNY

Női világbajnokság, 2021. december 1.-december 19., Spanyolország
Csoportbeosztás:
A-csoport (Granollers): Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B-csoport (Llíria): Orosz Kézilabda-szövetség, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C-csoport (Castelló): Norvégia, Románia, Kazahsztán, Irán
D-csoport (Torrevieja): Hollandia, Svédország, Puerto Rico, Üzbegisztán
E-csoport (Llíria): Németország, Magyarország, Csehország, Szlovákia
F-csoport (Granollers): Dánia, Dél-Korea, Tunézia, Kongó
G-csoport (Castelló): Horvátország, Japán, Brazília, Paraguay
H-csoport (Torrevieja): Spanyolország, Ausztria, Argentína, Kína

A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 6., 20:30: Magyarország–Németország (Tv: M4 Sport)

Eredmények:
Németország-Csehország 31-21 (17-10)
Magyarország-Szlovákia 35-29 (16-16)
Szlovákia-Németország 22-36 (12-17)

E-csoport állása: 1. Németország 4 p (+22), 2. Magyarország 4 p (+9), 3. Csehország 0 p (-13), 4. Szlovákia 0 p (-18).

A középdöntőben négy hatos csoportban játszanak a résztvevők (I. csoport – Granollers: A-B csoportok továbbjutói, II. csoport: C-D csoportok továbbjutói, III. csoport – Granollers: E-F csoportok továbbjutói, IV. csoport – Torrevieja: G-H csoportok továbbjutói). A középdöntő csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A középdöntő mérkőzésnapjai: december 8., 10., 12.
Negyeddöntők (Granollers): december 14-15.
Elődöntők (Granollers): december 17.
Döntő, bronzmérkőzés (Granollers): december 19.

Forrás, fotó: MTI, MKSZ