Az 1965-ben a sportág mindmáig egyetlen világbajnoki címét megszerző magyar női kézilabda válogatottból bizony egyre kevesebben vannak még közöttünk. A “nagy idők egyik nagy tanúja” Csenkiné Varga Zsuzsanna, aki ugyan már 82. évét tapossa, de egészen a közelmúltig dolgozott. Nyáron azután nála is véget ért a hosszú, tevékeny aktív életpálya.
– Több mint 48 éven keresztül edzősködtem, úgy éreztem, valamikor csak abba kell egyszer hagyni. Hát most elérkezett ez a lépés is. Márciusban megkaptam a Covid-fertőzést, tíz napig kórházban is voltam. a lábaim sem úgy engedelmeskednek, mint korábban. Befejeztem, nyártól csak a családomnak élek. Az unokáim jelentik számomra a doppingot, egyiket jobban szeretem, mint a másikat…
– Ami azt illeti elég szép, nagy családja van…
– Három gyermekem van – Csilla, Judit és Balázs -, akik négy unokával örvendeztettek meg. Annak különösen örülök, hogy mindannyian a sport területén dolgoznak, bár számos, indokolatlan „leszámolást” is el kellett szenvedniük az évek folyamán. Ez év nyarán például egymástól függetlenül mindhármukat menesztették, de hamar találtak maguknak másik munkahelyet, mert jó szakemberek.
A méltán népszerű Török Bogyi bácsi. Fotó: jochapress
– Miután a jelenlegi legfontosabbat, a családot jól átbeszélgettük, essen néhány szó a régi, szép időkről, a kézilabdázásról is.
– Mint oly sokan mások, én is a kidobós játékkal kezdtem, majd a TÜKER SC-ben már gyerekként játszogattam. A József körút-Baross utca sarkától kőhajításnyira volt, már réges-régen beépített Vörös Meteor pályáján folytattam. Nem sokat kellett várnom és a világ legjobb embere és edzője, Török Bogyi bácsi már fel is figyelt rám. Én már az 1962-es világbajnokságon is ott voltam, ahol még meg kellett elégednünk az 5. hellyel. Ekkor egyébként már a Budapesti Spartacusban szerepeltem, ahol a korábban kézilabdában és labdarúgásban is élvonalbeli kapus, Nádori Pali bácsi volt a vezetőedző. Sokan nem hiszik el, pedig volt rendes munkahelyünk. Én például a XIV. kerületi Építőipari Szövetkezetben dolgoztam bérszámfejtőként.
A Budapesti Spartacus egykori mestere, Nádori Pál. Fotó: jochapress
– 1965-ben Ön is feljutott pályafutása csúcsára.
– A válogatottaknak minden héten szerdán és pénteken volt közös gyakorlásuk. Szerencsére is szükségünk volt, hiszen az NDK ellen sorsolással jutottunk tovább, majd a politika is beleszólt a dolgainkba. Már az akkori NSZK-ban voltunk és még mindig nem volt itthonról játékengedélyünk, mert a Szovjetuniót Nyugat-Berlinbe osztották be, ők pedig nem mentek el. A kétszer 20 perces mérkőzések okozták a legkisebb gondot, egyértelműen nyertük meg valamennyi erőpróbánkat. A végére meg „bejött” Hanus Ági disszidálása, amiért itthon hatalmas balhét vertek ki a fejesek. Én személy szerint mindmáig neheztelek Ágira ezért, mert rengeteg gondunk adódott az ő lelépéséből.
– Az edzői pályán eltöltött csaknem ötven évről kérdezhetem?
– Hát persze! Nagy örömmel tettem a dolgomat és legszívesebben a fiatalokkal foglalkoztam. Amikor például Fehérvárra szerződtem, kezdéskor volt vagy 10-12 gyerekünk. Amikor eljöttem, százhúsz fiatallal foglalkozhattunk. Legutóbb a Központi Sportiskolában (KSI) oktattam. Előbb volt csapatom, a legutóbbi időkben pedig már mint egyfajta szakmai felügyelő, jártam az edzéseket és ahol fogadták, véleményt mondtam és tanácsokat adtam.
– A mai legjobbakról mi a véleménye?
– A világbajnokságon elért 10. hely reális, ez volt a helyünk. Klujber kiesése valóban nagy gondot okozott, de szerintem ő túl volt hajtva, immár hónapokon keresztül. Kiesése arra is rávilágított, hogy nincs mögötte számottevő balkezesünk. Hogy mit lehetne tenni az állomány bővítéséért? Szerintem minden a klubokon múlik! Az is tény, hogy a legjobb nyolcról jelenleg csak ábrándozhatunk, mivel ott alapvetően más erők vannak.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 25
